Újra itt vannak a Starbucks piros poharai!

November 10-én „hivatalosan” is megkezdődött a karácsonyi szezon: megjelentek a Starbucks ünnepi piros poharai a túlárazott, de ellenállhatatlan karácsonyi kávékülönlegességekkel együtt.

Az idei piros papírpoharak azonban semmiben sem hasonlítanak a tavalyi designra, ami a világ legabszurdabb közfelháborodását keltette 2015-ben. Ha most értetlenkedve ráncolod a szemöldököd (hogy mégis, milyen botrányt okozhat egy papírpohár), megértünk. Tavaly a Starbucks a szokásos, karácsonyi mintás poharaktól merőben eltérőt adott ki: sima, két tónusú pirosat, amelyen semmiféle ünnepi motívum nem volt. A kávézólánc ezt a befogadás és egyenlőség jelének szánta, hogy vallástól függetlenül bárki élvezhesse a keresztény ünnepet megelőző időszakot és, természetesen, a finom italokat.

1

De hogyan lett ebből közfelháborodás? Nos, néhány amerikai szélsőséges keresztény teljesen félreértette a célzást, és a Starbucks papírpoharakat a kereszténység ellen indított támadásnak vélte. Egyesek szerint a lépés nem volt más, mint a karácsony elleni háború, és azzal próbálta bojkottálni a kávézóláncot, hogy a baristáknak azt mondta, „Boldog karácsonyt!” a neve – ezzel a rendszert kijátszva kényszerítették a személyzetet, hogy ráírják az ünnepi köszöntést a pohárra.

2

Ugye, hogy őrület? Nem csak szerintetek: a felháborodást nem értők sokan a #JustACup (azaz #CsakEgyPohár) hashtaget használták, hogy rámutassanak, milyen értelmetlen is ez a vita, a kreatívabbak pedig magára a pohárra írva/rajzolva fejezték ki érzéseiket és természetesen a mémgyár is beindult:

Nem hinnénk, hogy a Starbucks komoly veszteségeket szenvedett néhány túlérzékeny vallási fanatikus miatt, sőt – egyenesen imádták, erre utal a helyzet abszurditását kifigurázó, idei poharakat megelőző reklám is.

És hogy milyenek az idei poharak? Már ti is biztos láttátok a különböző közösségi médiákon vagy az üzletekben, hogy a vállalat kihasználta, hogy sokan tiszta vászonként kezelték a piros felületet és saját karácsonyi poharat alkottak. Idén ugyanis hat különböző ünnepi pohár érhető el, amik mind tavalyi vásárlók alkotásai alapján készültek. Ezeken többek között havas tájat, karácsonyi égősort, rénszarvast, cukorbotot és karácsonyfadíszeket láthatunk.

7

Azonban ha azt hiszitek, hogy egy papírpohár évezredenként egyszer okozhat botrányt, nagyobbat nem is tévedhetnétek: a Starbucks megint feldühítette az amerikai vásárlók egy kis, ám a Twitteren annál hangosabb részét azzal, hogy limitált kiadású, zöld papírpoharakat adott ki az Egyesült Államokban november elején. A zöld poharak Shogo Ota művész alkotását viselik, amely egy egyetlen vonallal rajzolt összefonodó embercsoportot ábrázol. A cég ezzel az amerikai elnöki választásokat megelőző megosztó, ellentétekkel teli időszakban az egységet, a közösséget próbálta szimbolizálni – az USA azonban nem kért belőle. Sokan politikai agymosásnak, liberális propagandának bélyegezték az egyébként kedves gesztust.

8

Mit gondoltok, van bármi értelme egy olyan lényegtelen dolog miatt vitázni, mint egy papírpohár? És ha már itt tartunk, melyik tetszik jobban – a tavalyi ombre stílus, vagy az új, igazán ünnepi darabok?

Reklámok