Cravings – főzés Chrissy Teigen-nel

Chrissy Teigen nevét hallva általában annyi ugrik be, hogy ő modell és John Legend felesége. Ez mind igaz is, de ennél sokkal több rejlik benne, ezt már gondolhattuk az Instagramját/Snapchatjét elnézve is, ez a könyv pedig csak alátámasztja sejtéseinket.

Egy végtelenül életvidám, pörgős, pozitív és humoros nőről beszélünk, s hiába barátnője Kim Kardashiannek, tűz és víz ők ketten. Teigen érti az iróniát és él is vele, nem épít magáról egy látszólag tökéletes képet: ha kell megmutatja a striáit, smink nélkül szelfizik, hiszen ő így is képes kiegyensúlyozott életet élni. A másik dolog, ami nagyon szimpatikussá teszi: az evés. Imád enni, imád főzni és ezeket sohasem tagadta. Pár hét után, mikor már a sokadik mennyei ételkompozícióról töltötte fel a videókat úgy döntöttem, muszáj megrendelnem a szakácskönyvét. Milyen jól tettem!1111111.gif

A fotókat elnézve azt gondolhatjuk teljességgel kizárt, hogy ebből a könyvből bármi használhatót el tudunk készíteni totálisan kezdőként. Nagy tévedés. Az idegen fűszerek és értelmezhetetlennek tűnő mértékegységek okozta első sokk elmúltával már bátrabban nézzük a szendvics recepteket, a kommentárokat olvasva pedig egészen elhisszük, hogy a főzés lehet tök jó buli is akár. Nem egy Horváth Ilona-féle klasszikus receptgyűjteményt kapunk, vannak olyan ételek, amelyeket egyrészt elkészítésük, másrészt az alapanyagok beszerezhetősége miatt legfeljebb egyszer, de inkább egyszer sem fogunk elkészíteni. Viszont azoknak, akik kisebb baráti összeröffenés vagy családi banzáj előtt keresnek egy különleges receptet, meleg szívvel tudom ajánlani, az elismerés garantáltan nem marad el.

cthaha

Lássunk két mindenki számára könnyen elkészíthető receptet!

Citromos-rukkolás Cacio e pepe

Bacon és citrom? Bármennyire is furán hangzik, tökéletes párosítás. 4 főre amit be kell szereznünk: 300 gr tészta, 120 gr apróra kockázott bacon, körülbelül 60 ml extra szűz olíva olaj, 4 nagy gerezd fokhagyma, egy teáskanál szárított chili (Kotányi malom tökéletes választás), 2 teáskanál frissen őrölt bors, 60 ml citromlé, nagyjából 150 gr  parmezán és 3 marék rukkola. A tésztát jó sós vízben (olaj nélkül!) al dentére főzzük  (a Barilla spagetti esetében ez nálam a forrástól számított 8 perc volt), majd egy bögre tésztavizet félreteszünk miután leszűrtük. Közben ropogósra sütjük a bacont egy serpenyőben, hozzáadjuk az olíva olajat, az apróra vágott fokhagymát, a borsot és körülbelül 1 perc után a citromlevet is. Ezt követően jön a lecsepegtetett tészta, aztán a parmezán és a maradék főzővíz, s legvégül a friss rukkola. Miután a rukkoláink kicsit megfonnyadtak készen is vagyunk, ízlés szerint még tehetünk rá sajtot, extra borsot vagy akár chilit is. Vigyázat, rettentően eteti magát!

King’s Hawaiian BLPTS

Bacon Lettuce Pineapple Tomato Sandwich. Slider buns, azaz a mini édes hamburgerzsemlék jelenthetik az egyedüli fejfájást ebben a receptben, én nem akartam semmivel sem helyettesíteni, így magam készítettem el őket e recept alapján. 8 kis szendvicshez 2 szelet ananászra lesz szükségünk, 8 zsemlére, kis vajra, majonézre, saláta levelekre, vékonyra szelt hagymára (szerintem lila hagymával az igazi), paradicsomra és 8 szelet baconre. Az ananászokat addig grillezzük (serpenyőben is sikeres lesz a mutatvány), amíg aranyszínűre nem sülnek. A bacont viszont sütőben, nagyjából 190 fokon 12-15 perc alatt ropogósra sütjük. A félbevágott zsemlék mindkét felét a még meleg serpenyőben vajon megpirítjuk, ezután az alsó felét majonézzel megkenjük, erre következik a saláta, majd a paradicsom, a bacon, a hagyma, az ananász és a zsemle teteje. Fogpiszkálóval érdemes összetűzni, úgy nehezebben esik szét. Igazi ízbomba!

Akik kedvet kaptak a főzőcskézéshez, azok megvásárolhatják a könyvet az Amazonon. Interneten is rengeteg recept megtalálható, de a Cravings önmagában olvasmányként is megállja a helyét a reggeli magazinok helyett, érdemes befektetni rá. A legjobb hír pedig, hogy már készül a második rész is, amiből már pár fotó napvilágot látott:

Jó étvágyat!

joetv

A képek forrása: Chrissy Teigen / giphy / Pavelcze Kata