Legyőztem saját magam: -25 kiló és teljes életmódváltás

Az én történetem is úgy kezdődik, mint számos más fiatal lányé. Duci voltam, sőt még ducibb. Nyilván ez a jelző teljesen relatív, de két évvel ezelőtt a 167 centimhez (tinikoromban valami más colstokunk lehetett, mert 169 centinek mért és gondolván az úgyis egy híján 20, 170 centinek hazudtam magam) a 78 kg a legnagyobb jóindulattal sem volt mondható vékonynak.

Márpedig én akkor vékony szerettem volna lenni. Mondogattam ezt úgy, hogy közben az önsajnálat könnyeivel áztatott kakaós csigát tömtem az arcomba. A másodikat… A kanapén ülve…

a0351-what-women-weigh_leader-640x480

Aztán valami bekattant az agyamban. Szerencsémre legyen mondva, nem kellett hozzá sem betegség, sem csalódás, de még egy csúnya kritika sem. Egyszerűen megelégeltem a külsőm és elhatároztam, hogy lefogyok. Nevetséges tévhitek voltak akkor az agyamban azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenni ezért. Azt gondoltam, hogy futni kell hozzá meg aerobikozni, valamint rágni a sok zöldet mint egy nyúl, addig amíg be nem gyullad az állkapcsom.

Iszonyatos komplexusokkal mentem el egyedül egy edzőterembe az első alkalommal. Fogalmam sem volt, hogy melyik gép mire való, egyáltalán, hogy mit kell csinálni annak érdekében, hogy átalakuljon a testem, egyébként is kövérnek éreztem magam és elesettnek. Mások tanácsát sem mertem kérni, egyébként sem voltam az a kérdezős típus, inkább mentem el tízszer egy hely előtt, mintsem útbaigazítást kérjek. De valahogy nem szállt el a kezdeti felajzottságom és lejártam a terembe, ráadásul heti ötször, ami a nullához képest meredek vállalkozásnak tűnt az elején. Az első hetekben borzalmasan éreztem magam. Azt gondoltam, hogy mindenki engem néz és lesajnál a hátam mögött, hogy kinevetnek amiért csak futkosok meg hasazok, valószínűleg azt is rosszul. Köszönni is alig mertem a sok Arésznak és Aphroditének (lábjegyzetként jegyezném meg, hogy pedig ha van valami, amit a rendszeresen terembe járók utálnak, az a köszönés hiánya).
Aztán pár héttel később kezdtem megszokni a környezetet és talán ennek köszönhetően már nem éreztem a tekinteteket a hátam közepén olyan fájdalmasan; valószínű ők is kezdtek hozzám szokni, mint egy bútordarabhoz. Ott voltam minden hétköznap reggel és toltam a kilométereket (na ne képzeljünk észvesztő távokat, egy kezem nagyon bőven elég volt a lefutott kilométerek megszámolásához).gym

Ahogy elnéztem a megfáradt kontyommal és vérvörös fejemmel futás közben az embereket, elkezdett érdekelni, hogy vajon miket tudhatnak ezek a csodamasinák a teremben, amik Amerika kapitányt és Wonder Woman-t varázsolnak a használóikból. Rengeteg böngészés következett a neten, temérdek cikket olvastam el és okosságot, amikből nem minden volt igaz, de közelebb kerültem a megfejtéshez. Lassan lemerészkedtem a futógépről és a kezembe vettem egy súlyzót. Aztán még többet, aztán már gépeket is használtam. És élveztem. Nagyon is. Talán 2-3 hónap terembe járás után jött el az a pont, amikor azt éreztem, hogy igen. Megtaláltam azt a mozgásformát, amit szívesen csinálok. Kedvtelésből, nem muszájból. Ez a pont nagyon sokat segített abban, hogy fél év alatt egyedül, edző és mindenféle gyomorgyűrű meg csodabogyó és káposztaleves kúra nélkül leadtam több mint 20 kilót. Ehhez az is hozzájárult, hogy teljesen megváltoztattam az étkezésemet. Elhagytam a cukrot, a lisztet, a krumplit és a tejtermékeket, valamint lehetőség szerint a hüvelyeseket. Drasztikusan hangzik, de megtanultam, hogy MINDEN helyettesíthető. Cukor helyett eritrit, krumpli helyett édesburgonya, liszt helyett zab. Macera meg minden, de csak az elején, aztán valahogy természetessé válik.eatclean

Fél év múlva már szívesen jártam atlétában, ami előtte elképzelhetetlen volt, mert még a legnagyobb hőségben is magamra erőszakoltam egy kardigánt, hogy úgy gondoljam, a hasam és a karom takarásban van. De nem elégedtem meg ezzel. Már nem vékony, hanem erős akartam lenni. Az első konditermes élményem után másfél évvel már színpadon álltam egy fitnessversenyen, ahol a zsűri nem adott helyet az első ötben, de nem ez volt a cél. (Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy a versenyfelkészülés 3 hónapjára egy edző segítségét kértem, hogy heti hatszor tartson edzést nekem és okítson az általam nem ismert nüansznyi finomságok terén, mint például írjon nekem egy rendes versenydiétát.)

A cél saját magam legyőzése volt; hogy bebizonyítsam magamnak, át tudom formálni annyira a testem a 78 kilóról és mozgásszegény életmódról, hogy feszengés és szégyenérzet nélkül színpadra tudjak állni egy szál szemet vakító köves bikiniben, miközben a testemre kíváncsiak. Nem az eszemre, nem a humoromra, nem a személyiségemre. Korábban csak ezekkel tudtam operálni. És győztem! Legyőztem saját magam!

Forrás: Mészáros Tímea / Ladiy

A képek forrása: Tribune/giphy.com