Könyvajánló: The Life-Changing Magic of Not Giving a F*ck

Mindfulness, minimalizmus, hygge… 2016 az életmódtrendek éve volt, és köztük is a legnagyobb teret – bár technikailag nem tavalyi találmány – a Marie Kondo-féle szelektálás és rendszerezés nyerte. Kondo könyve, a The Life-Changing Magic of Tidying Up sokak életét megváltoztatta, rengeteg pozitív véleményt és áradozó élménybeszámolókat olvasni róla – ez a cikk azonban nem róla szól.

Akinek nem ismerős, a Kondo-féle szelektálás lényege, hogy a gardróbod (illetve a lakásod minden szegletét) teljesen kiüríted, majd minden elemet egyesével a kezedbe veszel és megvizsgálsz. Megkérdezed magadtól: örömet okoz ez nekem? Does it spark joy, hogy az eredeti kifejezéssel éljek? Amelyik darab pedig nem ébreszt benned boldogságot, annak mennie kell.

2

Ilyen előismeretekkel sokáig tartózkodtam ettől a könyvtől, hiszen huszonéves egyetemistaként, részmunkaidős állással azt a farmert hordom, amelyik tiszta, nem pedig azt, amelyik örömkönnyeket csal a szemembe minden reggel, amikor felveszem a földről ahová előző este ledobtam előveszem a szekrényből. Bár bevallottan rám férne egy gyorstalpaló a rendteremtés művészetéből, a téma soha nem kötött le annyira, hogy egy-egy YouTube videónál vagy blogposztnál jobban utánanézzek.

1

Rendes lifestyle trend-rajongóként persze az előítéletektől függetlenül gyakran böngészem a könyvesboltok életmód kínálatát is, így ötlött a szemembe egy pimasz kis borító a Book Depository-n. A The Life-Changing Magic of Not Giving a F*ck cím elég ismerős volt ahhoz, hogy kíváncsivá tegyen, de elég szókimondó is ahhoz, hogy ne rögtön a szelektálás, rendszerezés és takarítás jusson róla az eszembe (a zseni átlátja a káoszt, ugye!). A virtuális fülszöveg elolvasása után pedig már kattintottam is, hogy megrendeljem!

capture2

A The Life-Changing Magic fo Not Giving a F*ck – amit én magamban, nem hivatalosan csak a Beleszarás művészetének hívok – szerzője Sarah Knight, szabadúszó szerkesztő, író és újságíró, aki egy bátor lépéssel hátrahagyta a vállalati karriert, hogy otthonról dolgozhasson és családjával a Dominikai Köztársaságba költözhessen. Könyve, amit az ausztrál ELLE szerint “Oprah Winfrey-féle mantrák és Amy Schumer-re emlékeztető trágárság” jellemez egy profán, mégis zseniális újragondolása Marie Kondo bestsellerének, amelyben Knight arra tanítja meg az olvasót, hogyan teremtsen rendet otthona helyett az elméjében. Az általa alkalmazott NotSorry módszer segít, hogy többé ne törődj mások véleményével, megszabadítsd az életed az idegesítő dolgoktól és képes legyél nemet mondani mindazon felkérésekre vagy meghívásokra, amik téged valójában egyáltalán nem érdekelnek – mindezt úgy, hogy ne válj munkanélkülivé, és a barátaidat és családodat se veszítsd el.

capture

Ez a könyv szórakoztató, sőt nevettető olvasmány (amelyben a f*ck szó legalább harmincszor hangzik el – oldalanként) és egyszerre valóban hasznos önsegítő írás, amely sokak számára nyújt a gyakorlati életben is kivitelezhető tanácsot. Ha stresszes vagy a munkától vagy elnyomnak a kötelezettségek és a feléd támasztott elvárások, nem tudod hogyan mondj nemet és hogyan törődj végre azokkal a dolgokkal, amik tényleg fontosak neked, ha szeretnél időt, energiát és pénzt spórolni, a The Life-Changing Magic of Not Giving a F*ck kötelező olvasnivaló számodra. Jó hír: a szerzőnek megjelent a következő könyve is, ami a hasonlóan szemtelen Get Your Sh*t Together címet viseli – én már alig várom, hogy megkaparintsam.

2

Lássuk be, míg az otthonunk rendszerezése egyeseknek fontosabb, mint másoknak, addig a mentális rendteremtés mindannyiunkra ráfér időnként!

A képek forrása: Instagram, Google