Lányok, a sorsunkat mi alakítjuk!

Tisztán emlékszem az óvodás koromra. Vállig érő hajú, örökké eleven kislány voltam, aki megállíthatatlanul futott élete szerelme után. Biztos voltam benne, hogy ő lesz a férjem. Reggelente megkaptam a szép, tiszta ruhámat, arcot mostam és mentem a pajtások közé.

Elképzeltem az életemet: biztos voltam benne, hogy az én nagy szerelmem lesz a férjem, mert ő is annyira menő, mint Apu. Én pedig olyan leszek, mint Anyu, lesznek majd gyerekeink is. Minden nap papás-mamást játszottunk, egészen a második évig. Ugyanis, akkor a sors fintora úgy hozta, hogy egy gyönyörű kreol bőrű, barna szemű és hajú kislány csatlakozott a csoporthoz. Attól kezdve a papás-mamás játékunkban én a kutya szerepét töltöttem be. Hogy mi következett ezután? Örök versengés. Minden nap a másikunk volt a Királyfim szerelme.

Mintha az lenne a génjeinkbe kódolva, hogy férfiak nélkül nem vagyunk teljes emberek. Alig láttunk még valamit a világból, de azzal már tisztában voltunk, hogy nekünk férjet KELL találnunk, meg KELL házasodnunk és gyereket KELL szülnünk. A papás-mamás játéban az asszony szerepe általában a főzés és a gyerekekről való gondoskodás, míg a férj otthon ül és várja a vacsorát. Már ennyire apró gyermekek egy torz világot játszanak el.

Valamikor az általános iskola vége felé, a kamaszkorom kezdetén elbizonytalanodtam. Ahogy nagyobb lettem és a nagy világ egyre szélesebbre tárta előttem kapuit, rá kellett jönnöm, hogy bizony, ahány ember, annyiféle élettörténet. Már elindultam a zebrán, mikor jött az úthenger és a rajta utazó társadalmi nyomás, ami igyekezett engem belenyomni a még viszonylag frissen festett aszfaltba. Annyi mondatot tudok felidézni, aminek a súlya legalább egy tonna! Nem is értem, hogy mi lányok, hogyan élhetjük túl az úthengerkatasztrófát. Ne legyél mindig szerelmes, azt hiszik ribanc vagy! Ne öleld meg a fiú barátaidat, azt hiszik ribanc vagy! Ne megint olyan fiúba legyél szerelmes, aki a sulinkba jár, azt hiszik ribanc vagy! ( Aha, nyilván. Az a kislány, aki szerelmes egy évfolyamtársába és náluk a „járás” kimerül a kézfogásban, az biztosan ribanc). Ne fesd ki a szemedet, az gáz! Nem fested a szemedet? Az gáz! Egy lány ÍGY nem viselkedik! Egy lánynak EZ a dolga! Megmondják, hogyan nézzünk ki, mit vegyünk fel, hány kilók legyünk, miket mondhatunk. ÉLJEN! Ezeket neveljük bele minél korábban a fiatal nőkbe – mert igen, NŐK VAGYUNK, még ha egészen kicsik is! -, hogy mégis mit kéne csinálniuk, nem törődve azzal, hogy ők mit akarnak.

A gimnázium vége fele elkezdtem nem törődni a rám eső kígyókkal és békákkal. Remélem az illetők kimosták a szájukat, nehogy elkapjanak valami csúnya fertőzést. Egyszer, mikor a szavak súlya alatt a szobámban sírtam, találtam egy üres könyvet, amit azzal írhatok tele, amivel csak akarok. Azóta is írom ezt a könyvet. Mindössze egyetlen egy szabály van: amikor a végére érek, merjem majd visszaolvasni.

girl_power-5580