INSIGHT útinapló: Róma

Nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak az örök városba és idén márciusban ez valóra is válhatott. Íme egy kis beszámoló azoknak, akik kiruccanást terveznek az olasz fővárosba!

Rómáról a Colosseum, Forum Romanum, pizza, spagetti és színes ruhák ugranak be először, de szerencsére ennél sokkal több dolgot rejt ez a város magában. 4 itt eltöltött nap után bátran állíthatom, hogy akár már a jövő héten visszatérnék. Az a fajta turista vagyok, aki csak aludni jár a szállásra, naponta lesétál egy félmaratont és inkább nem alszik, csak a lehető legtöbb dolgot láthassa. Hetekkel már az utazás előtt autentikus szuvenírek után kutatok, helyi street food különlegességeket keresek Pinteresten és kívülről fújom a menetrendeket, illetve a belépőjegyek árait. Mielőtt a nagyon sablonos áradozásba kezdenék, megemlíteném azokat a dolgokat, amelyek nem feltétlenül az olasz főváros erősségei: a legnagyobb problémát úgy láttam a szemét okozza. Minden kuka tele van tömve, a földön a turista övezetekben és azokon kívül is rengeteg az eldobott papír és üveg, s bizony a 20 fokban sok helyen a hatalmas konténerek erősen bűzölögtek már. A tömegközlekedés minőségét és lefedettségét leginkább a budapestihez tudnám hasonlítani, aki ahhoz van szokva nem fog csalódni.

A csodálatos Vatikán

Számomra a legszebb élményt az első nap a Vatikán adta, egy monumentális csoda, amely kívül-belül fantasztikus kincseket rejt magában. Az előzetes jegyfoglalás erősen ajánlott, mi szerencsésen összesen 1 óra várakozással bejutottunk, de ez leginkább a kedd délelőtti időzítésnek köszönhető, csütörtökön már a Szent Péter téren végig körben kígyózó sorok álltak, legalább 3-4 órás várakozási idővel – de így utólag is azt mondom, hogy akár annyit is megért volna a látvány. A Szent Péter-bazilika kupolájába 551 lépcsőn át vezet az út, nincs pihenés közben, mert a hatalmas tömeg miatt a csigalépcsőn nem lehet megállni, de mire kifulladva felérünk, a kilátás mindenért kárpótol. A világ legnagyobb keresztény templomához olyan nagy nevek köthetők mint Bramante, Raffaello vagy Michelangelo, és ha már ott járunk, a bazilikán kívül a vatikáni múzeumokat is mindenképp érdemes megnézni. A Sixtus-kápolna a fő látványosság és a múzeumok legvégső állomása, ami csak azért nem a legkedvezőbb felállás, mert az ezt megelőző termeken a látogatók csak végigfutnak, arról nem is beszélve, hogy nem is lehet egy idő után befogadni ezt a rengeteg művészeti remekművet. Az A vonalon lévő Ottaviano metróállomástól egyébként egy 10 perces sétával elérhető a pápai állam, útközben pedig érdemes beszerezni az utcai árusoktól a szuveníreket, nagyjából 200 méterre a Vatikán falaitól 10 euróért kaphatunk 12 hűtőmágnest/tollat vagy bármilyen kisebb ajándékot, ugyanezt belül már 2-3 eurós darabáron vásárolhatjuk meg.

Colosseum és Forum Romanum

A B metró Colosseo állomásánál leszállva egyből meg is érkeztünk, azonban hosszú sorokkal számolhatunk itt is. A két látványossághoz válthatunk kombinált jegyet, amely azonban csak egyszeri belépésre jogosít fel mindenhova, diákoknak 25 éves korig szinte mindenhol biztosított a kedvezményes belépő, úgyhogy érdemes a diákot magunkkal vinni. A Colossemban felettünk repkedő madarak és a simogató tavaszi napsütés olyan pluszt adott, hogy egy nyugodtabb kis sarokban szinte teleportáltunk az időben, elmerengtem, hogy vajon hogyan építhettek meg egy ilyen hatalmas építményt évszázadokkal ezelőtt és hát hova is jutottunk; a barokk és a legkisebb apró részlettől való kidolgozottságtól a ma trendi minimalizmusig mennyi mindenen át vezetett az út. Itt tényleg azt kívánja az ember, hogy bárcsak mesélni tudnának ezek a falak.  Az idillt csak néhány belógó szelfibot tette tönkre, a modern gladiátorok manapság ezzel küzdenek egy jól elkapott fotóért. A Colosseum után Constantinus diadalíve melletti köveken élveztük a kilátást és az utcai árusoktól vettünk ásványvizet – ilyenekből érdemes betárazni, mert büféket nem fogunk találni a környéken. 20 perces várakozás után jöhetett az ókori Róma központja, ami szintén már csak a méreteiből adódóan is lenyűgöz mindenkit. Ezeken a köveken lépkedett Ceasar vagy Nero császár is, icipici szelete ez csak a múltnak, mégis mindenki pár percig átérezheti a kor nagyságát és dicsőségét, még ha lényegében romok közt sétálgatunk is.

Trevi-kút és a Spanyol-lépcső

A Vatikán után a kedvenceim listáján az előkelő második helyen a Trevi-kút áll, szerettem volna Anita Ekberg lenni Fellini La Dolce Vita című filmjében, már csak a fehér kiscica hiányzott az életérzéshez. (Aki nem látta volna a filmet, a híres jelenetet itt megtekintheti.) A víz kéksége és a ragyogó fehér szobrok kisajátítják maguknak a kis teret, hangulatos kávézók és fagyizók előtt kígyózó sorokban szerzik be a turisták a kötelező pizzákat és pastát. Napközben ismét a szelfibot és power bank árusok zavarják csak meg a nézelődőket, egyébként “kereskedőink” esténként a nagyszerű portékáikat rendkívül egyedi “Burberry” sálakra cserélik, és amikor megjelenik a rendőrség, akkor csapatokban veszik fel a nyúlcipőt és pillanatok alatt eltűnnek a kis utcákban. Alkudni velük is kötelező.

A Piazza di Spagna lépcsőit nagyon nem fogjuk látni a turistáktól, ha fel akarunk menni a Trinitá dei Monti templomhoz, akkor át kell verekednünk magunkat a tömegen. A Vatikán lépcsői után ez már csak egy laza levezetésnek fog tűnni, ám fentről pazar a kilátás a Corsora, ahol olyan boltok váltják egymást, mint Gucci, Dior és társaik. A lépcső tetején jobbra van egy tetőterasz, ahonnan stílusosan élvezhetjük a kilátást Aperolt kortyolgatva, viszont azzal számolnunk kell, hogy 10-15 percet biztosan várnunk kell egy szabad asztalra.DSC_0371-01

Villa Borghese, A.S. Roma és porchetta

A kötelező körök után letettük a térképet és elvesztünk a városban. Egy 18 eurós 72 órás tömegközlekedő jeggyel bőven be tudunk járni mindent, amit kell, de két nap után annyira felbátorodtunk, hogy csak a trattoriákat és a kis utcákat követtük, mindegy volt, hogy hol a metró vagy éppen jártunk-e már errefelé. Így jutottunk el a Vittorio Emanuele II. emlékműhöz, tettük egy hatalmas sétát a Villa Borghese meseszép parkjában és lyukadtunk ki véletlenül a Pantheonnál. Átlagosan napi 7-8 kilómétert sétáltunk, kár lenne az ott töltött időt nem barangolással tölteni, minden sarkon van egy szökőkút vagy templom, ahol az ember szép környezetben megpihenhet. Szerencsések voltunk az időjárással és a programokkal kapcsolatban is, hiszen pont az ottlétünk alatt játszott otthon az A.S.Roma a Lyon csapata ellen, s mivel a párom születésnapja pár nap múlva jött, megleptem spontán két jeggyel. Nem vagyok nagy focirajongó, nem követem az Európa Ligát sem, de az a hangulat, 60.000 ember lelkesedése akarva-akaratlan magával ragadott. Kassai Viktor volt a játékvezető és a kérdéses 11-es után kifelé menet inkább azt mondtam volna, hogy osztrák vagyok, azt hiszem magyarként nem lettünk volna túl népszerűek… 🙂

Sajnos lehet túl nagy elvárásokkal indultam neki a vacsoráknak, de nem volt semmilyen frenetikus élményem a pizzákkal és a lasagnaval, viszont a sonkák, paninik és legfőként a porchetta tökéletes ebédnek bizonyult városnézés közben. A porchetta egy omlósra sütött malachúsos szendvics, melyben a bőr még roppanós, éppen ahogy a péksütemény is. Olíva olajjal meglocsolva, istenien fűszerezett sült krumplival fogyaszthatjuk menüben, egy pohár borral tökéletes választás. A krémes, lágy, ízbomba fagyaltokba nem lehet és nem is akarok belekötni, ezen a gelaton el tudnék élni életem végéig. Kávézásnál jobban járunk, ha “állva” fogyasztjuk a reggeli ébresztőt, legalábbis sokkal pénztárcabarátabb megoldás, asztalnál ülve az ár akár a kétszeresére is rúghat. A cappuccino egyébkét jó volt, de nem kiemelkedő, itt is vagy peches voltam végig, vagy tényleg túl sokat vártam.

Róma mindenki számára kötelező és ideális úti cél, aki kedveli a művészeteket, rajong a történelemért és az aktív pihenés mellett tenné le a voksát. Nyáron a tengerparthoz is viszonylag hamar el lehet jutni, én mindenesetre bedobtam egy érmét a Trevi-kútba, remélem még egyszer visszatérek és legalább még ennyi szép emléket gyűjthetek ebben a fantasztikus városban.

Reklámok