Disney élt, és élni fog! – Szépség és a Szörnyeteg 2017, pro és kontra

25 év telt el az első 1992-es rajzfilm bemutatója óta. Gyerekek csüngtek tátott szájjal a televízió előtt minden egyes lejátszás alkalmával. Biztos vagyok benne, hogy sokak szocializálódtak és nőttek fel Disney rajzfilmeken.

Nem múló rajongás

A megtekintés után hagytam egy pár napot ülepedni a dolgot, de megpróbálom első kézből átadni a látottakat, hallottakat. Szögezzük le, hogy nálam nagyobb Disney rajongó kevés van a világon. Jelen esetben a jó öreg rajzfilmekre gondolok, és nem animékre, animációs filmekre, melyek számítógépes pulton, green-, és bluebox technikával készülnek. Persze ez is egy önálló műfaj, de egész más a folyamat, más az eredmény és más a célközönsége. Főállású Szépség és a Szörnyeteg fanatikusként természetesen egyértelmű volt, hogy mindenkit félre lökve, potyogó popcornnal rohanok a 4-es terem 8-as sora felé, hogy elsők között nézhessem meg a tavaly készült filmes remake-et. Ilyenkor az ember mindig picit szkeptikus, hogy vajon mit fog kapni és milyen új élménnyel gazdagodik majd.  Ugyan film és rajzfilm teljesen más téma, mégis akarva-akaratlanul összehasonlítjuk az eredetivel, és mindig párhuzamokat vonunk.

Az első benyomás után

A csodálatos kép- és hangélményt nem spórolták ki az alkotói büdzséből. A manapság kihagyhatatlan 3D élmény egy picit csavart rajta, bár őszintén szólva sokat nem tett hozzá. Körülbelül 80%-ban meghagyták az eredeti szövegeket, néhol szó szerinti felhasználással. Bekerültek viszont olyan plusz felvételek, melyek sehol nem szerepeltek eddig. Ilyen például, mikor Belle édesapját kikötözik az erdőben, vagy a gyermekkorát bemutató párizsi időutazás.  Csillogtak a kérdőjelek a szememben. Több benne az animációs filmekre jellemző felnőttes humor, csak úgy mint a 2001-ben készült Shrek–ben is, ami mérföldkő volt a mesefilmeknél, hiszen már nem csak a gyerek közönséget célozták meg, hanem hétvégi, családi limonádéként nézhettük, amíg a kereskedelmi csatornák bele nem égették véglegesen az agyunkba. Érezhető volt, hogy mindezt azért vették bele, hogy picit fogyaszthatóbbá tegyék az idősebb korosztály számára is.

A szereposztás első ránézésre elég szelektív. Watson kisasszony megpróbálja kinőni Hermione szerepét, mindenki maga döntse el, sikerült-e neki. Dan Stevens (Szörnyeteg) neve sokat nem mond, de szerencsére a “Jó az öreg a háznál” elve itt is érvényesül, így megmentik a film utolsó 10 percét olyan húzónevekkel, mint a Gandalfként ismert Ian McKellen (Tik tak úr), Ewan McGregor (Lumiére), vagy a ragyogó Emma Thompson (Mrs. Potts).

“Belle, hát visszajöttél!”

Gyenge pontja a filmnek az eredeti szinkronok hiánya. Számos mesénél tapasztalható, hogy újraszinkronizálják őket, ami elképesztően megcsorbítja az élményt. Kívülről tudjuk a szöveget, mégis a visszacsengés már nem ugyanolyan. Egyedül a zseniális Balázs Péter maradt meg a szereplőgárdából és ő sem, mint Lumiére, hanem Tik tak úr szerepében. Az eredeti szinkronok közül néhányat felsorolva a teljesség igénye nélkül: a csodás Kocsis Judit (Belle), Szabó Sipos Barnabás (Szörnyeteg), Harkányi Endre (Tik tak úr), Galambos Erzsi (Mrs. Potts) és még sorolhatnám. Mind-mind zseniális!

giphy.gif

Filmzene

Itt is elmondható, hogy nagyrészt a már létező fantasztikus énekekkel, dalokkal dolgoztak, ugyanakkor felcsendülnek hozzáadott betétdalok is. Kár is lett volna hozzányúlni, lássuk be: ami jó az jó. Celine Dion és Peabo Bryson közös duettje a 90-es években bizony magasra tette a lécet. Fülbemászó dallam és csodálatos szöveg kombinációja, amit hallgatva elhisszük, hogy mi is ott táncolunk a nagy hallban. A 2017-es verzióban ugyanez a dal csendül fel, de már nem az említett páros előadásában. Celine Dion csak a film leköszönő felvételét kapta meg, ráadásul egy olyan dallal, ami szintén eddig nem ismert. Talán ez majd legközelebb jobban sikerül!

2691

Összességében, aki azt várja, hogy az eredetihez hasonló élményt kapjon, az bátran menjen és nézze meg, mert valóban az a kis szerelmes, romantikus hangulat lengi körül, mint általában a Disney alkotásokat. Ha valaki nem látta a rajzfilmet és önálló darabként nézi meg, akkor kétséget kizárva el kell mondani, hogy igen fogyaszthatóra sikeredett köszönhetően a színészek és a stáb profizmusának. Azonban ez már érezhetően egy másik műfaj, a rajzfilm végtelen bájosságát pedig hagyjuk meg a 1992-es eredeti verziónak.

Képek forrása: Google

Reklámok