“Az esztétikus kivitel éppen annyira fontos, mint a kis ökológiai lábnyom” – Interjú a Csodaszappan megálmodójával

Ahogy a Csodaszappan Facebook oldalán is olvashatjuk, a Csodaszappan, mint márka, a természetesség, a minőség iránti elkötelezettség, figyelem és tudás ötvözete. Nem egyszerűen tisztálkodószer. Gyógyító termékei ott kapnak helyet, ahol fontos az, hogy az árut helyben található alapanyagokból, a természet ciklikus ritmusába illeszkedve, nagy szakmai tudással állítsák elő. A Csodaszappan mindez együtt: a saját nevelésű levenduláival, a barátai adta mézzel, tejjel, a vásárlóival kialakított bizalommal.

Kaltenecker Andit, a Csodaszappan megálmodóját jó néhány évvel ezelőtt pont akkor ismertem meg, amikor elhatároztam, hogy áttérek a natúr- és biokozmetikumok használatára. Tőle vettem meg életem első kézzel készített szappanját, amelynek azóta is első számú rajongója vagyok.

I: Honnan jött az ötlet, hogy szappankészítéssel foglalkozz és mióta vagy rabja ennek a technikának?

A: Négy éve a barátnőmtől kaptam ajándékba egy jegyet egy szappankészítő tanfolyamra. Nagyon jól éreztük magunkat ezen az eseményen, de akkor még egyáltalán nem fogalmazódott meg bennem, hogy a szappankészítéssel komolyabban foglalkoznom kellene. Az interaktív előadáson a hideg eljárással készülő szappanok technikáját ismerhettük meg, ezért hat hetet kellett várnunk mire elkészültek a szappangyermekeink. Mikor végre megkaptuk őket nagyon örültünk, és én boldogan meséltem egy szépségszalonban, hogy milyen szuper tanfolyamon vettem részt, mire ismerősöm azonnal meg szerette volna vásárolni az első példányokat. Tulajdonképpen az ő biztatására kezdtem el magamban terveket szövögetni kézműves vállalkozásom indításáról. Még csak hobbiszinten készítettem szappanokat, de már megvolt a „Csodaszappan” márkanév és a jóságos, üstjében főzetet kevergető boszi képe. Gyakorlatilag már a tanfolyamon rabul ejtett az a megfoghatatlan jelenség, ahogy az olajokból és lúgból valami teljesen új, és csodás dolog születik a kezeim között. Az alkotás mindig is életem szerves része volt, a Csodaszappan remek teret kínál a kreatív energiáim felhasználására.

12792339_931513320296153_3318382526129589411_o

I: Milyen alapanyagokkal dolgozol, mi alapján állítasz össze egy-egy terméket?

A: Szappanjaim alapját egy általam kikísérletezett bázisolaj-keverék adja, amely napraforgóolajból, kókuszolajból, pálmaolajból és ricinusolajból áll. Megfelelő arányban összekeverve ezeket egy jó állagú, kemény, de mégis habzó szappant kapunk, remek hidratáló tulajdonságokkal. A szappan másik alkotóeleme – a Csodaszappan esetében – a kecsketejben és/vagy valamilyen gyógynövényfőzetben feloldott lúg. Ehhez jönnek a gyógynövény-szárítmányok, és -őrlemények, agyagok, a méz és a tiszta illóolajok. A termékkoncepció kialakításakor fontos szempont, hogy hazai gyógynövényeket (levendula, körömvirág, csipkebogyó, kamilla, citromfű) használjak, az alapanyag-beszerzésnél pedig a környékbeli termelőket részesítem előnyben. Számomra fontos a személyes kapcsolat és a kis ökológiai lábnyom. Termékpalettámon megtalálhatók a kecsketejes, a mézes, a gyógynövényes és a szezonális szappanok. Az első három kategóriába tartozó szappanokhoz egész évben hozzá lehet jutni. A szezonális szappanok azonban csak az adott évszakban kaphatók, és az adott évszakot jellemző összetevőkkel készülnek. Így például most a Tavaszi Csodába, a kecsketej mellett a szappant gyönyörű sárgára színező béta-karotint és – a magokból újraserkenő életet szimbolizáló – mákot tettem, megbolondítva az egészet egy csipetnyi ylang-ylang illóolajjal. Így született meg az aktuális kedvencem a mákszemekkel gyengéden masszírozó bőrmegújító Tavaszi Csoda szappan.

thumbnail_tavaszi_csoda

I: Milyen eljárással készíted a szappanokat és ez mennyi időt vesz igénybe?

A: Szappanjaimat hideg eljárással készítem, ugyanis ennél az eljárásnál megmarad a szappanban az illóolaj, így a benne található gyógyító hatás is jobban érvényesül. Ennek az „illatozásnak” azonban ára van, hiszen a meleg eljárással szemben (ahol néhány nap alatt kész szappanunk lesz) hat hetet kell várni, amire megérik a szappan. Ezt követően öltöztetem – jutaszalaggal és rafiával – természetes ruhába a Csodaszappanokat.

thumbnail_banner_csodaszappan_2

I: Egy adott bőrtípusra (száraz, vegyes, zsíros) mely szappanodat ajánlod?

A: A weboldalamon minden egyes szappannál megtalálhatóak az összetevők és az, hogy kinek, milyen problémás tüneteinek enyhítésére ajánlom az adott szappant. De ha gyorsan össze szeretném foglalni, akkor száraz bőrre, ekcémára a kecsketejes-levendulás és a kecsketejes-körömvirágos, vízhiányos bőrre a rózsafaolajos-kecsketejes szappant ajánlom vásárlóimnak. Aknés, gyulladt bőrre a teafaolajos-kecsketejes és a mézes-kamillás szappanokat javaslom. Érzékeny bőrű gyerekek számára a natúr kecsketejes szappan lehet jó választás. Frissítő élményre vágyóknak mindenképp egy citromfüves szappant javasolnék kipróbálni. Aki megszabadulna a téli megfáradt, fakó bőrétől bátran válassza a Tavaszi Csodát. Aki pedig kedveli a mézes illatokat, és közvetlenül tapasztalná meg a C-vitamin bőrre gyakorolt jótékony hatását, az tegyen kosarába egy mézes-csipkebogyós szappant.

thumbnail_kecsketejes_levendulas_csodaszappan

I: A Facebook oldaladon látható, hogy a normál méretű szappanok mellett kisebb, esküvői köszönőajándék szappanocskákat is készítesz. Hogyan jött ennek az ötlete?

A: Folyamatosan igyekszem új utakat találni annak a hitemnek kifejezésére, hogy a Csodaszappan több mint szappan. Mert mindig úgy éreztem, hogy nem csupán tisztálkodószer, nem egyszerűen ápoló kecsketej, méz és gyógynövények keveréke, hanem ezek mindegyikéből, no meg a természetes színből, illatból és valami megfoghatatlan, de világosan érezhető hangulatból összegyúrt egész. Több mint alkotórészei összessége. Aztán úgy másfél éve – miután több esküvőről is szép, de haszontalan köszönőajándékkal mentem haza – arra gondoltam, hogy egy elegánsan csomagolt, kisméretű Csodaszappannak sokkal jobban örülnék. És hamar kiderült, hogy a leendő menyasszonyok is így vannak ezzel. 🙂 Egyre több megrendelés érkezik Csodaszappan-köszönetajándékra, amely az esküvő hangulatához illeszthető. A szappan színe, illata és formája (virág vagy szív alak), sőt az organzatasak színe is választható. Egy-egy köszönetajándékra az ajándékkísérő kártya teszi fel a koronát, melyet a menyasszonyok 20 féle sablonból választhatnak ki, de egyedi grafika készítése is megoldható. Egy frappáns megoldással pedig az ajándékkísérőt ma már ültetőkártyaként is készítem. Így gyakorlatilag a párok számára 2 az 1-ben megoldódik az ültetőkártya és a köszönetajándék kérdése.

thumbnail_csodaszappan_eskuvo_koszonetajandek_rozsaszin_szappanvirag

I: Milyen távlati terveid vannak a Csodaszappan jövőjét, illetve termékpalettájának bővítését illetően?

A: Rengeteg tervem van, és – ahogy eddig is – majd az élet írja, hogy melyik valósul meg. A gyógyító szappanok termékpalettáját mindenképp szeretném bővíteni további mézes és gyógynövényes szappanokkal, többek között azért is, mert ezeket tejallergiások is nyugodtan használhatják. A köszönetajándékok mellett még van egy-két ötletem, amivel az esküvői kínálatomat színesíthetem, például olyan menükártya készítésével, melynek grafikája összhangban áll a vendégajándékok megjelenésével. Karácsonykor igen népszerűek csodacsomagjaim, ahol a csodaszappanok mellé csinos dobozkákba további kézműves portékákat (kerámia szappantartó, gyógynövényes mézek, gyógyteák, stb.) rejtek. Ez is egy olyan lába a tevékenységemnek, amely szinte állandóan változik, gyarapszik és mindig egyre jobb lesz. A kézműves vállalkozás építése csakis folyamatos innovációval tud megvalósulni, hol a szappanműhely infrastruktúráját fejlesztjük, hol termékfejlesztés zajlik, közben nem szabad lemaradni az online marketing villámgyorsan változó trendjeitől sem. Egyszerre kell, hogy kézműves alkotó, marketinges, termékfotós, értékesítő és kreatív szövegíró legyek. Sokoldalú, összetett munka, de nehézségeivel együtt mégis nagyon szeretem.

A képek forrása: Csodaszappan

Reklámok