Ezeket ne mondd annak, aki tartós kapcsolatban van!

Néhány mondat, megjegyzés alaposan ki tud akasztani, ha a magánéletemet célozza meg. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Azt hiszem, hogy a legtöbb embert nemes szándék vezérli, de van amit jobb nem kimondani.

“Úgysem lesztek együtt örökké!”

Téged meg ott hagyhat a férjed/feleséged, elválhattok, megcsalhat stb. Ah, igen, olyan jó érzés elmondani ezt neked, hiszen lehet, hogy eddig nem is gondoltál rá. De azért figyelmeztetlek, hogy bármi megtörténhet, véletlenül sem lehet másképpen. Jobban is vagyok már, hogy ezt elmondtam neked, hiszen neked eddig eszedbe sem jutott, hogy benne ez van a pakliban!
És ha mégis vége lesz, akkor mi van? Jó érzés számodra, hogy előre megmondtad? A fenti idézőjelbe tett mondat akármelyik kapcsolatra igaz lehet, tehát maximum a célszemély felidegesítését éred el vele.

“Szerintem neked inkább egy ilyen/olyan emberre lenne szükséged!”

Szeretném felnyitni a szemed, hátha eddig nem vetted észre a párod valamelyik hibáját, netalántán még szeretted is azt benne! De tudd, hogy nem jó, nem fogadhatod el, és meg se próbáld jól érezni magad, vagy elfogadni! Ismerlek téged, tehát pontosan át is érzem azt amit te, és tudom mire van szükséged. Ha nem egyezik valamiben a véleményetek, nézeteltérésetek támadt, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem a megfelelő ember van melletted. Mindig hallgass másokra, hiszen ők tudják a legjobban, hogy mi a jó neked! Tudnod kell, hogy minden kapcsolat olyan belül, mint amilyennek kívülről látszik!!!

“Összevesztetek?”

Persze! Nálam még soha nem fordult elő, hogy rossz kedvem volt és egyszerűen nem akartam beszélgetni. Az pedig végképp nem, hogy külön töltsünk egy hétvégét, mert mondjuk mindkettőnknek dolga van egy másik városban. NEMNEMNEM!!! Az hogy én a kanapén olvasgatok, Ő pedig a ház másik felében teszi a dolgát nem azt jelenti, hogy összezörrentünk. Ha pedig mégis, akkor jobb diszkréten úgy tenni, mintha nem vetted volna észre.

“És miért nem költöztök már össze?”

Fogalmam sincs. Talán azért, mert mindketten egyetemre járunk és reggeltől estig az előadóban ülünk (így nem tudunk dolgozni), esetleg azért, mert a kollégium/bejárás olcsóbb. Vagy talán azért, mert ez a 21. század és már nem elvárás egyből megházasodni és összeköltözni, így inkább még a legjobb barátnőmmel/barátommal osztom meg a fedélt a fejem fölött. Egyébként meg: ha közösen tervezzük a jövőnket nem totál mindegy, hogy most, vagy egy-két év múlva bútorozunk össze? Elvileg lesz még rá időnk…

“Bulizni mész? Nélküle?!”

Igen, ráadásul beszélgetünk is másokkal, sőt, vannak ellenkező nemű barátaink is. Elhiszem, hogy az idősebb generációnak ez furcsa, viszont el kell fogadni, hogy a mai világban ez normális. Előfordul, hogy egyikünknek nincs kedve kimozdulni, de attól még a másik jól érezheti magát a barátaival. Nélkülünk is. Hiszen bízunk benne. Ha te máshogy gondolod, akkor ez van, de a mi hűségünket ne kérdőjelezd meg emiatt!

96f7817710cd3a75502538de436eb000

A képek forrása: Pinterest, Google

Reklámok