Amikor már nincs időd

Több, mint egy év. Ennyi időd volt, de nem volt elég. És most, hogy már nem játszhatsz velem, fel vagy háborodva: „De hát hogy képzeled, hogy továbbléptél?”

Én épp egy fájdalmas szakításon voltam túl – illetve még sebeimet nyalogattam, és próbáltam összeszedni magamat. Nem tudom, hogy megérezted-e, vagy csak a véletlen műve volt, de pont akkor kezdtünk el ismerkedni. Jól esett, hogy valaki (nem is akárki!) ennyire figyel rám. Pont annyit foglalkoztál velem, amennyire szükségem volt, hogy elfelejtsem azt a gondolatot, hogy nem is olyan régen, több év szerelem után elhagytak, de mégse a pótlékot lássam benned. Nehéz megmagyarázni mi vonzott ennyire; talán az, hogy felnézhettem rád, hogy igazi férfi voltál és hogy nem féltél kimutatni az érzéseid, még akkor sem, ha egyáltalán nem volt biztos, hogy kölcsönös.

De aztán egyik napról a másikra változott meg minden – és a legrosszabb ebben az, hogy nem tudom, hogy miért. Egyik este még együtt vacsoráztunk, következő nap már alig köszöntél. Értetlenkedtem, de megnyugtattál, hogy semmi gond – amit persze nem hittem el, de mivel te voltál a Férfi, elfogadtam, gondoltam majd elmúlik. Meg ugye még csak ismerkedünk, lehet Te ilyen vagy néha. Majd következett több hónap se veled, se nélküled…

Sok minden szólt ellenünk, amiket én sosem akadályként, hanem inkább feladatoknak tekintettem, amiket ketten biztosan megoldottunk volna. De a kulcsszó itt a „ketten” – hiszen ezt nem lehet úgy, ha csak az egyik fél akarja.

Egyik nap közös hétvégét terveztünk, majd pár nappal indulás előtt egy bullshit miatt megsértődtél, aminek az eredményeképp egészen hétfőig nem beszéltünk – amikor rám írtál, hogy „Mizu?”
Tudod mi a zu? Az, hogy az ilyen húzásokkal (hisz nem ez volt az első) egyre inkább távolodtam el tőled, és ha még ekkor volt is remény bármire, az szépen lassan eltűnt. Sorozatosan fellobbantottál bennem valamit, majd a távolságtartással kioltottad. Csak azt tudnám, hogy ez mire volt jó? Ha nem akartál, miért kellett ennyi lépést is tenned? Ha viszont akartál, miért nem tettél meg még párat, hogy elérd? Vagy engedted volna meg nekem, hogy az utolsó lépéseket megtegyem – de nem.

closer

Valahogy a huszonkettedik sikertelen próbálkozásom után, hogy megértselek, feladtam. Már nem akartam semmit, csak boldog lenni – nélküled.

Majd amikor már boldog voltam más oldalán, Te újra megkérdezted, hogy „Mizu?” Majd a felismerés sokkja után, hogy már nem lángol fel bennem semmi, jött részedről az értetlenkedés: „De hát hogy képzeled, hogy továbbléptél?”

Képek forrása: Tumblr

 

Reklámok