Szakítás kontra gyász

Egy szakításkor feltörő érzelmek habár szerencsére nem egyenértékűek egy szerettünk elvesztésének fájdalmával, mégis gyakran előfordul, hogy az elfogadási folyamat hasonlóan zajlik le.

A gyásznak alapesetben öt szakaszát különböztetjük meg, amelyek az idő múlásával vagy akár valamilyen esemény, új információ hatására következnek egymás után. Nem ritka, hogy egy-egy szakaszból vissza is léphet a gyászoló egy előzőbe, de alapvetően ez a folyamat hosszútávon megfigyelhető.

1. Tagadás

A hirtelen megváltozott helyzettel gyakran az ember nem tud mit kezdeni, ezért üresnek érzi magát, vagy előfordul, hogy rengeteg érzelem tör fel, amely akár a tiszta gondolkodást is befolyásolhatja. Ugyanez az eset figyelhető meg egy olyan embernél is, akivel éppen szakítottak. Először nem is tudja felfogni, hogy ez tényleg megtörtént, hisz a mindennapok még szinte ugyanolyannak tűnnek, főleg ha továbbra is beszélnek – legfeljebb a bókok és a szivecske emojik hiányoznak az üzenetekről – mindennapi dolgokról, még félbehagyott rövidtávú tervekről. Viszont amint belegondol, hogy mi a valóság, máris homályosabb az egész beszélgetés és nehéz elfogadnia, hogy ez már nem ugyanaz, mint volt.

2. Harag

Amikor valójában felfogta a gyászoló, hogy mi történt, elkezdi a felelősöket keresni, gyakran az elhunyt személyében is. Természetesen szakításkor sincs ez másképp, vagy magát, vagy a volt párját, vagy Klaudiát okolja, aki állandóan likeolta a barátja képét és biztos, hogy bekavart! Dühösek lesznek, esetleg indulataikat a másikon vezetik le. Fontos, hogy senkit nem szabad ürügyekkel felelősnek kikiáltani, mert azzal senkinek nem segítünk – legfőképp magunknak nem.

3. Alkudozás

Ha az ember nehezen jut át az első két fázison, az alkudozás stádiumában megpróbál könnyíteni lelkén egyezségekkel, de ezek mind csak saját maguk fals megnyugtatására szolgálnak. Egy párkapcsolatnál a legegyértelműbb ez a periódus. Talán ha vékonyabb lettem volna, talán ha többet figyeltem volna rá, talán ha, talán ha… Lényeges momentum, hogy a hibáinkból tanuljunk, és ne vigyük át egy következő kapcsolatba, viszont fontos, hogy ne akarjuk elvinni az egész balhét. Egy kapcsolathoz, a megromlásához és egy szakításhoz is két ember kell, így nem szabad csak magunkat hibáztatni.

rózsa

4. Depresszió

A végleges elszakadás előtti, a legtovább tartó fázis a depresszió kialakulása. Sokféleképpen jelentkezhet, leginkább csökkennek a gyász tünetei, előkerülnek a szép emlékek ezzel is elősegítve az elengedést. Több hónapig tartó folyamat, amelynél évfordulók idején még vissza-visszatérhet a gyászoló az előző szakaszok valamelyikébe, ahogyan egy párkapcsolat után is emlékszünk és elszomorodunk az évfordulókon, szülinapokon, akár közös ünnepeken.

5. Elfogadás

Amikor már képes az ember az élet szépségét látni, és nem mindenhol, mindenben az elhunytat látja, elkezdődött az elfogadás szakasza. Újra felveszi a szomorú esemény előtti életvitelét, szocializálódik, és többnyire a szép emlékek jutnak eszébe. Egy párkapcsolat után ez az az időszak, amikor a továbblépés elkezdődhet, és biztosan lehet azt mondani, hogy nem a volt párunk pótlékát keressük az új emberben, akivel ismerkedünk.

Képek forrása: Pinterest

Reklámok