Amikor már nincs időd

Több, mint egy év. Ennyi időd volt, de nem volt elég. És most, hogy már nem játszhatsz velem, fel vagy háborodva: „De hát hogy képzeled, hogy továbbléptél?”

Én épp egy fájdalmas szakításon voltam túl – illetve még sebeimet nyalogattam, és próbáltam összeszedni magamat. Nem tudom, hogy megérezted-e, vagy csak a véletlen műve volt, de pont akkor kezdtünk el ismerkedni. Jól esett, hogy valaki (nem is akárki!) ennyire figyel rám. Pont annyit foglalkoztál velem, amennyire szükségem volt, hogy elfelejtsem azt a gondolatot, hogy nem is olyan régen, több év szerelem után elhagytak, de mégse a pótlékot lássam benned. Nehéz megmagyarázni mi vonzott ennyire; talán az, hogy felnézhettem rád, hogy igazi férfi voltál és hogy nem féltél kimutatni az érzéseid, még akkor sem, ha egyáltalán nem volt biztos, hogy kölcsönös.

De aztán egyik napról a másikra változott meg minden – és a legrosszabb ebben az, hogy nem tudom, hogy miért. Egyik este még együtt vacsoráztunk, következő nap már alig köszöntél. Értetlenkedtem, de megnyugtattál, hogy semmi gond – amit persze nem hittem el, de mivel te voltál a Férfi, elfogadtam, gondoltam majd elmúlik. Meg ugye még csak ismerkedünk, lehet Te ilyen vagy néha. Majd következett több hónap se veled, se nélküled…

Sok minden szólt ellenünk, amiket én sosem akadályként, hanem inkább feladatoknak tekintettem, amiket ketten biztosan megoldottunk volna. De a kulcsszó itt a „ketten” – hiszen ezt nem lehet úgy, ha csak az egyik fél akarja.

Egyik nap közös hétvégét terveztünk, majd pár nappal indulás előtt egy bullshit miatt megsértődtél, aminek az eredményeképp egészen hétfőig nem beszéltünk – amikor rám írtál, hogy „Mizu?”
Tudod mi a zu? Az, hogy az ilyen húzásokkal (hisz nem ez volt az első) egyre inkább távolodtam el tőled, és ha még ekkor volt is remény bármire, az szépen lassan eltűnt. Sorozatosan fellobbantottál bennem valamit, majd a távolságtartással kioltottad. Csak azt tudnám, hogy ez mire volt jó? Ha nem akartál, miért kellett ennyi lépést is tenned? Ha viszont akartál, miért nem tettél meg még párat, hogy elérd? Vagy engedted volna meg nekem, hogy az utolsó lépéseket megtegyem – de nem.

closer

Valahogy a huszonkettedik sikertelen próbálkozásom után, hogy megértselek, feladtam. Már nem akartam semmit, csak boldog lenni – nélküled.

Majd amikor már boldog voltam más oldalán, Te újra megkérdezted, hogy „Mizu?” Majd a felismerés sokkja után, hogy már nem lángol fel bennem semmi, jött részedről az értetlenkedés: „De hát hogy képzeled, hogy továbbléptél?”

Képek forrása: Tumblr

 

Reklámok

Interjú Romanov Anni fotóművésszel

Hogyan is készül egy eredeti, ötletes fotó? Ahogy a divatban, úgy a fotózásban is beszélhetünk trendekről, stílusokról – ezekről faggattuk Romanov Anni fotóst.

Cs: Mikor csapott meg a fényképezés szele, hogy képzavarral kezdjük a beszélgetést?

R.V.A.: 16 évesen egy internetes játékon nyertem egy kompakt Olympus fényképezőgépet, és azonnal beleszerettem a műfajba, de komoly lökést a nővéremtől kaptam, hiszen ő ajándékozott meg az első dslr fényképezőgépemmel. Onnan nem volt megállás. A belém fektetett bizalom a családom és barátaim részéről mindig motivált, hogy olyan szintre fejlődjek, amivel már örömöt tudok okozni másoknak a munkáimmal.

Cs: A közösségi oldaladat böngészve úgy tűnik, hétről-hétre újabb  eljegyzést és esküvőt örökítesz meg. Az idei esküvői szezonból lassan kifutunk,  így van miből összegezni… mik voltak az idei trendek?

R.V.A.:  Szerencsére kitolódott a szezon, még október végéig be vagyok táblázva, ezzel el is mondhatom, hogy az egyik trend az évszak-választásban nyilvánul meg. Az elviselhetetlen meleg ellen védekezve sok pár dönt őszi, sőt téli esküvő mellett. Idén például már februárban elkezdődött számomra a szezon. Ami az általános trendet illeti, még ebben az évben is a vintage stílus hódít:  a párok szeretik viszontlátni a képeken az ódon, elegánsan kopottas hangulatot, de ugyanúgy igaz ez a helyszínekre, dekorra, ruhára. Csipke és romantika minden mennyiségben  smiley

Cs: Nem titok, hogy te fotózod a Csodaszappan termékeit. A magas minőségű munka és a kölcsönös szimpátia mellett nagyon szeretem a képeid hangulatát. Mi kell ahhoz, hogy az adott feladatra hangolódj?

R.V.A.: Nagyon fontosnak tartom a személyes kontaktust, amikor csak lehetőség adódik rá. Esküvők esetében minimum egy, de esetenként három találkozó is megelőzheti a Nagy napot, pontosan azért, hogy tudjam, kikkel fogok dolgozni. Ilyenkor mindenre kiterjesztem  a kis radaromat. Próbálom a legtöbbet kideríteni a megrendelőmről, legyen szó stílusáról, igényeiről, elvárásairól. Aztán persze ott a közösségi háló. Egy adatlapon, üzenő falon eltöltött negyed óra alatt rengeteg dologra tudok következtetni. Amikor nincs mód előzetesen informálódni, akkor a helyszínen, fotózás közben puhatolózom, de ehhez elengedhetetlen, hogy közvetlenül viselkedjem –  ez talán a védjegyem.

Cs:  Mi volt az eddigi legkülönlegesebb/legemlékezetesebb fotózásod? (extrém helyszín,  fura körülmények stb. )

R.V.A.: Már utólag vicces, de akkor eléggé félelmetes élményemet szoktam mesélni. Egy rejtélyes férfi megrendelő testépítő képeket szeretett volna, az általa választott helyszínen, amiről semmit nem tudtam. Sminkes barátnőmmel egy belvárosi bérház félelmetes pincéjében találtuk magunkat, nehéz zárt vasajtók és villódzó neonfények között. Hátborzongató volt, remegő kézzel dolgoztunk, a telefonokon nem volt térerő, de persze ártalmatlan véget ért a sztori.

Cs: Honnan merítesz új ötletet, honnan inspirálódsz? Mi volt a három legkedvesebb munkád az utóbbi időben? Hogyan születtek?

R.V.A.: Az ötletek szinte mindig azonnal jönnek, a megrendelés hallatán rögtön beindul a fantáziám, de sok külföldi fotós munkásságát is követem, mert nagyon inspirálóak.
Gabi és Bazsi jegyesfotózását igazán különlegesre álmodtam meg, először dolgoztam ilyen gyér, lemenő napfényben. Kihívás volt, de előre megterveztem a világítást, ők pedig nagyon türelmesen, rugalmasan segítették a közös munkát  smiley
Era kérésére szexi vizes fotókat készítettünk, amihez adott volt városkánk tófürdője, de munka közben végig a vízben voltam én is és asszisztens barátnőm is derékig bemerülve derített.
Dalma & Geri kutyás sorozata nagy kedvencem maradt. Nagyon féltem a témától, de könnyebb volt, mint álmodtam volna, ugyanis ezek a kutyusok idomított, fegyelmezett állatok, kérésre és jutalomfalatra oda ültek, ahová kértem, jelszóra a kamerába néztek. A munka hihetetlenül szórakoztató volt, a kutyák pedig imádni valóak  smiley

Cs: A naptárad tele esküvőkkel, jegyes- és babafotózásokkal. Merre szeretnél fejlődni? Mit lehet tudni jövőbeli terveidről?

R.V.A.: Nagyon sok munka vár még rám! A tanulás, gyakorlás, fejlesztés a legfontosabb, amikor csak tehetem, „dolgozom” valamin. Ami viszont a legfontosabb most: az új arculat, brand és szolgáltatáskör kiépítése, amit reményeim szerint hamarosan bemutathatok majd 🙂
Még több fotó és egy kiváló blog, ahol további fényképeket és izgalmas írásokat találsz egyenesen Annitól:
És ha e-mailt írnál: heyannn@gmail.com
Az interjút Kaltenecker Andrea készítette, eredeti formájában megtalálod a Csodaszappan oldalán!

Rebarbara – művészetterápia és divat egyetlen kiegészítőben

A fast fashion világából kilépve és a turkálóktól megfáradtan juthatunk el arra a pontra, amikor magunk is szívesen elkészítenénk az áhított kiegészítőt vagy ruhadarabot. A kreatív tevékenységek tökéletesek a stressz levezetésére is, s három nagyon tehetséges fiatal tervező ennek tudatában álmodott meg egy saját márkát, a Rebarbara-t.

A Rebarbara és akik mögötte vannak

Balázs Brigi // művészetterapeuta, textiltervező, designer @Cocco e Cannella

Brigi a Lelki Egészségvédő Alapítványnál, majd a londoni Centre of Excellence képzésén folytatta tanulmányait mint művészetterapeuta. Saját márkája Cocco e Cannella néven indul, mely kézi festésű, majd digitálisan nyomtatott egyedi lakástextileket, tapétákat kínál babáknak, kisgyermekes családoknak. A worksop művészetterápiás részét vezeti, illetve az adott tárgykészítés során is a látogatók segítségére lesz.

Molnár Réka // textiltervező, designer @Make design

Réka a Make design tervezője, termékei közt különböző fazonú táskák találhatóak meg, melyek különlegességét az egyedi minták adják. A márkára legjellemzőbb festési technika a monotípia, melyet a Rebarbara csapata a workshop keretein belül is alkalmaz.

Bárdos Anna // textiltervező, designer @BA

Anna, ismertebb nevén Panka a BA tervezője, ötletes, sok esetben humoros termékeiről ismert. Első ékszerkollekcióját különleges könnyített beton és szilikon anyag ötvözetéből valósította meg, továbbá idén végzett a METU textiltervező MA szakán. A workshopokon a kézzel való anyagmegmunkálás, formázás világába vezeti be az érdeklődőket.

A Rebarbara csapata

Miért született meg a Rebarbara?

“Hiszünk abban, hogy a kreativitás mindenkiben ott lakozik, hiszen nincsen olyan gyermek, aki ne szeretne alkotni, ám felnőttkorunkra ez gyakran feledésbe merül. Sokan pedig csak félnek belevágni, mert valaki elhitette velünk, hogy nem vagyunk elég jók. Ebben segít a csapatunk, hogy ezeket a falakat ledöntsük, illetve minőségi, saját kezűleg előállított táskákat hozzon létre mindenki.  Elengedjük a stresszt, relaxálunk és előhívjuk a bennünk elő művészi énünket, miközben új technikákat és látásmódot mutatunk, melyet később akár mindenki be is építhet a mindennapi életébe.

Nem csupán egy tárgyat, egy élményt kapnak a résztvevők, ugyanis a workshop két részből áll: először egy vezetett meditációval kezdünk, mely segít teljesen ellazulni és befelé figyelni. Majd ezt követi az élmény kiteljesedése, vagyis a táska megfestése, majd összevarrása. Következő foglalkozásunkon a monotípiával ismertetjük meg érdeklődőket, mely egy látványos, ám könnyen elsajátítható kézifestéses technika, ezáltal két egyforma textil egész biztosan nem születik!

Száz százalékosan arra törekszünk, hogy mindenki boldogan vegye a hátára új alkotását, és lépten-nyomon elmesélhesse, hogy ezt bizony ő készítette elejétől a végéig.” hangulat

A workshop menete

A művészetterápia módszerét alapul véve egy önismereti csoportba hívunk Téged, ahol közelebb kerülhetsz a legbelső világodhoz. Ezt a különleges élményt egy indiai meditációval hozzuk felszínre, majd egy vezetett alkotás következik. Itt szabadon megengedheted, hogy megmutatkozzon mindaz, ami felszínre kíván jönni a tudatalattiból, és monotípiás textilfestéssel feldolgozzuk az élményt. Mialatt befelé figyelsz, találj rá mi az, ami megszületni kíván benned, vagy amit el kell engedned, és hagyd, hogy egy egyedi táskává formáljuk együtt!

Ez a néhány óra, amit magadra szánsz segít kitisztítani a fejed, elengedni a gondolatokat és odafigyelni saját magadra. A mi célunk, hogy mindenki egy saját maga által elkészített Rebarbara táskával és egy merőben új élménnyel térjen haza. Harmonikusan, boldogan, nagy mosollyal. Az egyedi festésű textiledet természetesen mi segítünk Neked összevarrni egy tornazsákká, melynek a méretét Te választhatod ki a workshopra való regisztráláskor.

Gyere alkoss velünk szeptember 16-án az Art Budában (II. Hűvösvölgyi út 2. a Széll Kálmán tér után a Budagyöngyénél), melyre nagy-nagy szeretettel várunk!

A workshop részvételi díja 14.000 Ft/fő. Amennyiben ketten jöttök a kedvezményes ár: 12.000 Ft/fő.

Két méret közül választhatsz, amit kérünk, előre jelezz! Ezek már a készre varrt méretek!
46 x 39 cm VAGY 37 x 30 cm 

Minden eszközt és felszerelést a Rebarbara csapata biztosít!

A cikk és a képek forrása: Rebarbara

Szájhősök a hálószobában

Mint az élet minden területén általában, úgy a szexben is egyre inkább szeretnénk jobbak lenni és maradandó élményt nyújtani a partnerünknek. Van, akitől az effajta örömszerzés végtelenül távol áll és tabuként tekint rá, míg a másik oldal örömmel teszi és kipróbál mindenféle új technikát – ez a cikk most nekik szól!

Aranyszabály, hogy csak azért ne csináld, hogy a párodnak/aktuális partnerednek meglegyen az akarata! Fordított esetben jólesne nektek úgy a csúcsra jutni (vagy egyáltalán sikerülne-e), hogy közben a másik unott arcát látjátok, ahogy csak gépiesen teszi amit tennie kell? Klisé vagy sem, részben ebben is rejlik a siker: élvezd csinálni, hangosan, cuppogva, kéjesen mosolyogva – ennél szexibb nincs!

Mikor és hol? Bárhol, bármikor!

Alapvetően abban is már van valami izgató, ha olyan helyen kezd el fantáziálni az ember lánya, ahol nem illik. Ha ezt közlöd is a pároddal, esetleg jelzésszerűen megsimogatod a (már az első mondat után domborodó) nadrágját, egészen biztosan követ bárhová, ahol a tettek mezejére léphetsz! Mindenképp olyan helyre menjetek, ahol van menekülésre lehetőség, bármennyire is lázba hoz, hogy megláthatnak, azért az elég kínos szituáció lenne. Minél nagyobb hévvel szabadítod ki “Willyt”, annál jobban fog imádni.. csak egy dologról ne feledkezz meg: szemkontaktus!

Lassan vagy gyorsan? Tartsd a ritmust!

Számotokra is zavaró, ha a tempó, ami az orgazmus felé visz, egyszer csak megtörik – kezdődhet elölről a munka a sikerért. Nos, ez az erősebbik nem esetében sem működik másképp, hiába fáradtál el próbálj kitartani, de ha már nem megy, legalább ne legyen éles a váltás! Ha igazán kényeztetni akarod kedvesed, akkor nem csak a megszokott, lassú mozdulatokat ismételgeted: képzeld azt, hogy épp egy nyalókát nyalogatsz! Érzékien elkezded megdolgozni, csábos pillantásokat vetve rá és máris neked áll a zászló. A nyelved alsó felével, körkörösen, jöhet akár a mélytorok-technika is – a lehetőségek száma végtelen. Utóbbit egyébként akkor fejlesztetted tökélyre, ha a mutatvány közben kinyújtod a nyelved és a két kis csatlóst megnyalogatod! Amikor szünetre vágysz, akkor használd a melleid vagy a lábfejeidet a kezed helyett, fő a változatosság.tumblr_oqphoqmbkk1uxe90jo1_400.gif

Pezsdítsd fel!

A Kilenc és fél hét-ből jól ismert jégkockázást érdemes kicsit újragondolni! Vajon milyen érzés, amikor forró nyelvelés után a hűs ajkaiddal csókolgatod tovább párod szerszámát? Biztos kirázná a hideg, de nem azért, mert olyannyira lehűlt a levegő… Pezsgő és eper egy romantikus éjszakán? Ne nyeld le azonnal az utolsó kortyot, a szádban tartva vedd célba férfiasságát, hadd pukkanjanak szét a kis apró buborékok az érzékeny pontokon… Ne feledkezzünk meg a két folyton együtt lógó barátról sem, ha finoman cirógatjuk és csókokkal halmozzuk el őket, miközben kezünkbe vesszük az irányítást, egészen biztosan szerelmes pillantásokat kapunk jutalmul az igyekezeteinkért. Ilyen esetekben jól jöhet még egy nyaklánc is, ami érzékien himbálódzik a nyakunkban amíg a fejünket mozgatjuk, és újra meg újra hozzáér az erogén zónákhoz.

Nyelni vagy nem nyelni?

Ez is egy eléggé megosztó téma, az egyik tábor nem csinál a dologból problémát és gond nélkül fogadja szájában a happy endet, míg másokat a gondolattól is elfog a hányinger. Kinek mihez van affinitása, habár hatalmas hiba lenne általánosítani, hogy milyen íze van a “sikernek”. Minimális szinten az étkezéssel lehet befolyásolni, de ez valójában rengeteg tényezőtől függ. Nos, talán az igazság félúton van és imponál a férfiaknak, ha egy-egy csepp “örömöt” látnak a szánk sarkából legördülni, de mindenesetre az egészen biztosan kiábrándító, ha rögtön felpattanunk és a mosdó felé vesszük az irányt – akkor inkább célozzunk máshova.

Egyetlen dolgot ne felejtsetek el: soha ne szexeljetek kényszerből, legyen szó a bármilyen szexről! Az a “férfi”, aki annak ellenére erőltet bármit is, hogy világosan és érthetően nemet mondtatok, mondjon akármit, nem szeret eléggé titeket. Sokan az élvezetet a birtoklásban és a másik elnyomásában lelik meg, holott ennek pontosan az ellenkezőjéről kellene szólnia. Egy párkapcsolatot sem mentett még meg a testiség, hiába teljesítitek a másik minden vágyát, ha egyszer a probléma nem ebben gyökeredzik… Az igazán különleges technikákat és ötleteket pedig tartogassátok annak, aki valóban megérdemli!

A képek forrása: Pinterest

A cikk forrása: Amber / Fashionfave

Elindult az INSIGHT magazin!

Végre eljött ez a nap is: hosszú hetek munkája és sok év tapasztalata ért be, néhányunk kis titkon dédelgetett álma vált valóra az INSIGHT magazinnal. Igaz, hogy újnak és kezdőnek számítunk, de ennek ellenére tele vagyunk lelkesedéssel, jobbnál-jobb ötletekkel és talán mások számára is hasznos vagy jóleső gondolatokkal.

3

Miért kövess minket?

Egy olyan oldalt szerettünk volna létrehozni, ami a jelenből próbálja kihozni a maximumot, ami olyan embereknek szól, akik nem más életére vágynak, hanem a sajátjukat élik és próbálják jobbá tenni. Ehhez nyújtanánk segítséget a cikkeinkkel, adnánk inspirációt a képeinkkel vagy egyszerűen csak jókedvre derítenénk Titeket a posztjainkkal. A hétköznapi/különleges outfitektől kezdve, a mindennapi problémákon át egészen a kezdő konyhatündérek gasztronómiai kalandozásáig mindent megtalálhattok, ami benneteket foglalkoztat és érdekelhet.

Az első írásainkat már olvashatjátok az oldalon, mától pedig naponta publikáljuk a friss cikkeket. Fogadjátok őket szeretettel, mi is azzal írtuk őket!

Az INSIGHT csapata

Fogyjunk együtt karácsonyig!

Hosszú hónapok szorgos nassolásával, hamburgerezésekkel, és legfőképp lustálkodással felszedett 5 kilótól szeretnénk megszabadulni karácsonyig.

Miért pont addig? Bizonyos szempontból az év legkeményebb három napjának nézünk elébe ilyenkor: a napi kalóriabevitelünk egy etiópiai falu havi adagját fedezi, nem lehet és nem is illik nemet mondani a sok finomságra. A mértéktartás nagy erény persze, de nem sokunknak adatott meg  Mondjuk úgy, hogy legyen ez az egy hónap ráhangolódás a jövő nyár beach bodyjára, vagy csak egyszerűen csináljunk helyet a bejglinek és hókifliknek! Mi ma egy óra kardióval kezdtünk, de mit szólnátok holnaptól egy hasizom kihíváshoz?wp-image-1109232474jpg.jpg

Velünk tartatok? 

situp

INSIGHT és ami mögötte van

Napjainkban rengeteg oldal és a nyomtatott sajtó is csak egy sokak számára elérhetetlen, de még inkább élvezhetetlen kirakat életet sztárol, nem hajlandó szembenézni a hétköznapi emberek valódi problémáival. Az élet nem csak arról szól, hogy mit tegyél, ha elhagy a pasid vagy melyik designer táska lesz a szezon kultikus darabja! Igenis szükség van olyan tippekre és ötletekre, amelyek az emberek jelenlegi helyzetét tehetik könnyebbé, jobbá, a szabadidejüket pedig tartalmasabbá.  Igény van rá, hogy meghallják a vidéki lányokat/nőket is, milyen nehézségekkel kell szembenézni a kevésbé preferált régiókban, elmesélhessék a saját inspiráló történeteiket. Átalakuló kapcsolatok, új élethelyzetek és megváltozott igények vesznek minket körül nap mint nap: ebből az apropóból született meg az INSIGHT magazin, hús-vér nőknek, akik éles szemmel tekintenek a világra és a lehetőségeket keresik – nem csak a telefont nyomkodva kergetnek egy hamis illúziót.log-01