Környezettudatos mosó- és tisztítószerek a még zöldebb ökológiai lábnyomért

Nem tudom miért, de nekem az öko mosószerek kapcsán valamiért mindig azok az édesanyák jutnak először eszembe, akiknek még pici a gyermekük és ilyen módon is igyekeznek távol tartani babájukat a káros anyagoktól. Pedig szerencsére ez ma már nem csak rájuk jellemző, egyre többünknek fontos, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valamilyen környezetkímélő terméket vásárolunk, akkor sokkal többet költünk a megszokottnál, de ez esetben is érdemes elgondolkodnunk az ár-érték arányon. Az áruk valóban magasabb szintetikus társaiknál, de gondoljunk csak bele, hogy a szintetikus anyagok ipari előállítása mennyivel olcsóbb és egyszerűbb, mint a természetes anyagokból kivonni a szükségeseket. Az öko-készítmények ráadásul általában koncentrátum formájában kerülnek a boltokba, így a kisebb csomagolás is a filozófiájuk része, és szállítani is többet lehet egyszerre, ami a károsanyag kibocsátást csökkenti.

csokkentsd-okologiai-labnyomod-300x170

A fogyasztók megtévesztése

Mivel koncentrátumokról beszélünk, így egy egységnyi termék több használatra is elég, mint szintetikus társaiból egy nagyobb flakonnyi. És itt jön képbe a vásárlók megtévesztése, ugyanis ha ugyanakkora összegért látunk a polcon egy egy literes öko-öblítőt és mellette egy háromliteres szintetikusat, akkor gondolkodás nélkül megvesszük a háromszor akkorát. Egyszerű pszichológia: ilyenkor úgy érezzük jó vásárt csináltunk, hiszen ugyanolyan összegért háromszor nagyobbat kaptunk. (Arról ne is beszéljünk, hogy a szintetikus termék valószínűleg koncentráltan kevesebb hatóanyagot tartalmaz, mint egy liter, csak mondjuk felhígították…)

ce6a466d3993ef59ba428042ab6d3e879a9ddab6

Beszéljünk az összetevőkről!

A natrium (sodium) lauril szulfát (SLS) az egyik legismertebb és legelterjedtebb tisztítószer és tisztálkodási hatóanyag. Anionos felületaktív anyag, így hatékony zsíroldó vegyület, amelyet széles körben alkalmaznak: mosószerekben, samponokban, mosogatószerekben, felmosószerekben, tusfürdőkben, sőt még fogkrémekben is. Kicsit leegyszerűsítve tehát, ugyanazzal mosdatjuk a gyereket, ugyanazzal mosunk fogat, mint amit ipari zsíroldásra is használnak, és alapvetően veszélyes anyagként kezelnek. Mondhatjuk azt, hogy oké, de ezekben a termékekben (tusfürdő, sampon, mosószer, stb.) jóval kisebb koncentrációban van jelen ez a vegyület, azonban ezekből a termékekből életünk során jó sokat kenünk magunkra, ami azért összeadódik.

1soap6-682x1024

Házilag elkészítve olcsóbb és biztonságosabb!

A fentiek után érdemes elgondolkodnunk, hogy az olcsóbb szintetikust, vagy az öko minősítésű, kicsit drágább készítményeket használjuk a jövőben. A Tudatos Vásárlók Egyesülete pár évvel ezelőtt 13 ökonak nevezett tisztítószert tesztelt, hogy valójában tényleg eléggé “zöldek”-e. A teszten több termék is elbukott, mert némelyik allergén vagy irritációs anyagot tartalmazott, de olyannal is találkoztak, ahol nem tüntették fel a flakonon az összetevőket, vagy nem volt rajta az öko minősítés.

Ebben az esetben is jobban járunk, ha házilag, mi magunk készítjük el a mosószert, vagy egyéb kozmetikai, tisztálkodási szereinket, mert akkor 100%-osan biztosak lehetünk az összetevők minőségében. Kicsit lássunk túl a bolti, készen kapható mosódiós termékeken. Ebben lesznek segítségünkre az alábbi otthon elkészíthető, öko mosószer, illetve tisztítószer receptek. Kísérletezzünk bátran!

DIY-honey-face-wash-4844-2-682x1024

Alap mosószer mosódióból

Tegyünk 8 fél mosódió héjat egy nyakánál bekötött zokniba, és helyezzük be a mosógép dobjába. A mosódió darabok többször is (2-4 alkalommal) felhasználhatóak a mosási hőmérséklettől függően: magasabb hőfokon kevesebbszer lehet újra felhasználni. A mosódiót őrölhetjük is, így a port tegyük a mosótasakként funkcionáló zokniba.

teregetes

Általános háztartási tisztítószer

Tegyünk 25 gramm (kb. egy maréknyi) mosódióhéjat fél liter forró vízbe, és forraljuk 10-15 percig. Adhatunk hozzá néhány csepp eukaliptusz  vagy másfajta illóolajat, így illatos tisztítószert kapunk. Hagyjuk kihűlni, szűrjük át és öntsük bele egy üres szórófejes flakonba. Mosódió porból is készülhet, akkor jobb a hatóanyag-kihozatal, de itt is szűrjük le, hogy ne tömődjön el a szórófej.

e7cb76af0d7f81141a59de3ca7e7366b

Habfürdő

Tegyünk 3-4 mosódió héjat a mosótasakba, és tegyük a forró fürdővízbe 5 percre (lehetőleg a vízsugár közelébe). Adjunk a vizünkhöz néhány cseppet a kedvenc illóolajunkból, így egy kiváló tisztító hatású fürdőt kapunk, de arra azért figyeljünk, hogy szembe ne kerüljön.

58ac172ff681231edabd1b05972decc7

Sampon

Három mosódiót forraljunk lassú tűzön kb. 10 percig. Leszűrés után adjunk hozzá egy kevés kukoricalisztet, ha sűríteni szeretnénk. Kívánság szerint illóolajat is tehetünk hozzá, itt is figyeljünk, hogy lehetőleg szembe ne kerüljön a házi samponunkból.

hair-wash-2

Áztató-, és kézi mosószer

6-8 fél mosódióhéjat forraljunk fel lassú tűzön fél liter vízben kb. 8-10 percig. Pár csepp illóolajat adhatunk hozzá. Öntsük a lavórban lévő vízhez, és használjuk áztatáshoz, vagy kézi mosáshoz a kényes anyagokhoz.

832ee540ca10b51d70995a803d6690f4

Képek forrása: Pinterest, Google

Tartalmi forrás: Herbáció Magazin

Reklámok

Zero waste vs. túlfogyasztás

Joggal jöhetnek a felsóhajtások: ahh, már megint mi ez az idegennyelvű káromkodás, ami ráadásul annyira fontos, hogy cikket is kell írni róla? Nos, a zero waste egy angol kifejezés, ami leegyszerűsítve hulladékmentességet jelent. Így már sokkal érdekesebb és izgalmasabb, igaz?

Korunk egyik legnagyobb népbetegsége a túlfogyasztás. A tévék, a rádiók és a különböző médiafelületek minden lépésünknél azt sulykolják belénk, hogy ezt is vedd meg, meg azt is vedd meg, de ezt mindenképpen vásárold meg, mert intelligens formulával van ellátva (a vegyészmérnökök és egyéb kémiában jártas egyének ennek hallatán agyhalál közeli állapotba kerülnek), és még sorolhatnám. De nem fogom, mert mindannyian tudjuk, hogy miről beszélek, és igen, én is évekig ebben a megtévesztésben éltem.

d9f98478e5d57dede119a611f8be0650

Egy idő után azt vettem észre, hogy amikor kinyitottam a tárolószekrényünket megszámlálhatatlanul sokféle tisztítószer, pipere és egyéb háztartási eszköz pislogott vissza rám. Külön tisztítószer a csempére, külön a fürdőkádra, egy másik a felmosáshoz, és vagy három féle illatú öblítő meg mosószer… Egy élet kevés ahhoz, ahogy ennyi mindent felhasználjunk, ráadásul sokat bontatlanul kellett kidobnom, mert időközben lejárt a szavatosságuk. Bele se merek gondolni, hogy mennyi pénzt dobtam így ki az ablakon. Arról nem beszélve, hogy ha jobban megnézzük a tisztítószerek összetevőit, hatásfokát, akkor egy termékkel akár hármat-négyet is kiválthatunk.

22c90dc3a4d6a6d1698700bb2ca44989

Szóval a zero waste életmóddal nem csak pénzt takaríthatunk meg, de a környezetünket is óvhatjuk általa, hiszen sokkal kevesebb hulladék keletkezik. Egy kis matek: egy átlag magyar lakos egy nap alatt átlagosan 1 kg szemetet termel. Ez egy hétre vetítve is borzasztó mennyiségű szemét, nem beszélve az évek múlásáról. Ahogy fejlődik a technológia és a tudomány, úgy egyre több “intelligens formulával” találkozhatunk, ami egyre nagyobb túlfogyasztáshoz vezet, így a hulladéktermelés is rohamosan növekszik. Jó dolgunkban már azt sem tudjuk, mit csináljunk, de mi most adunk pár ötletet arra, hogy Te is részese lehess a hulladékmentes életmód, azaz a zero waste filozófiájának. Kezdd kicsiben, és meglátod, egyszer csak a mindennapi rutinoddá válik majd.

1d02504cd7b194613c16eb296c009fe4

1. Műanyag szatyrok helyett mosható zsákocskák, vagy textilszatyrok

Biztos vagyok benne, hogy mindenki otthonában megvan az a kis rejtett zug, ahol a megszámlálhatatlan mennyiségű nejlonzacskókat őrzi. Ma már akkor is kapunk egy kis nejlontasakot, ha csak pár szem almát veszünk a piacon. Akkor most sétáljunk oda a rejtett zugunkhoz és dobjuk ki az összes zacskót – természetesen a műanyagos szelektív hulladékgyűjtőbe! Aztán szerezzünk be különböző méretű, mosható zsákocskákat, amibe a későbbiekben kérhetjük a piacon az almákat, zöldségeket, vagy egy vízhatlan változatban tárolhatjuk akár a szendvicseinket is.

3b541e6194eb86dd7dd944bfee3d5a78

e2cd33f6cca02e66ba05d0d327922fbd

f6f8ca8f20ae320abd957346afe25cd7

2. Kulacs, doboz, tárolóedénykék

Ha igazán környezettudatosak szeretnénk lenni, akkor lehetőleg üvegből vagy fémből készült kulacsot válasszunk, de ma már nagyon jó minőségű BPA-mentes változatokat is kaphatunk. Ezzel kiválthatjuk a PET palackos ásványvizek, üdítők megvásárlását. A dobozok pedig tökéletes segítségünkre szolgálhatnak az élelmiszerek szortírozásában, hordozásában. Ha elvitelre kérjük a kiválasztott ételt, akkor kérjük nyugodtan a dobozunkba, mert egyáltalán nem ciki! Sokkal cikibb az a rengeteg felesleges műanyag dobozka, amiket a kifőzdékben adnak.

f85df33f79f230188c22eccc5655532b

7410e38ef608358b1c2d649843d73767

45fd7f38e6a8543371635b1cd53fd10a

3. Rongyzsebkendő, textilszalvéta, mosható higiéniai kellékek

A rongyzsebkendőkről nekem mindig a nagyszüleim jutnak eszembe. Előttem van, ahogy mama esténként a sorozat nézése közben vasalgatja a zsebkendőit… Pitiáner dolognak hangozhat, de gondoljunk csak bele mekkora mennyiségű papírzsebkendőt használunk el egy hónap alatt, főleg egy megfázásos időszakban! A textilszalvéta használatát sem kell túlmagyarázni. Piknikek esetében csomagolóanyagként, vagy terítőként is használhatjuk. A mosható higiéniás eszközökre való átállás már egy kicsit nehezebb téma szerintem. Gondolok itt például mosható pelenkára, menstruációs kehelyre, vagy arctisztító korongokra. Ezek mind-mind olyan kellékek, amik nagyban elősegítik a higiéniai komfortunkat, ám érdemes egy-egy alternatívát ezekből is kipróbálni.

d319160a9e68d64a6a09e55ddd8336b3

1d30bda10df2bfb4cec0ae1758ed0ca6

4. Konyhai, fürdőszobai és munkahelyi alternatívák

Eldobható papír konyhai törlő helyett használjunk konyharuhát! Pontosabban konyharuhákat, attól függően, hogy mire szeretnénk őket használni. A hagyományos sütőpapír legjobb zero waste alternatívája a szilikonos, amit használat után, ha szükséges, csak leöblítünk meleg vízzel. A fürdőszobánkban a legjobb megoldás lehet, ha a rengeteg műanyag flakonos tusfürdőt és sampont szappanokra cseréljük. Ez nem csak a hulladékmentességet csökkenti, de összetevőit tekintve bőrbarátabb megoldás a tisztálkodásban.

Kávé- és teafüggők figyelem! Ha a munkahelyeden naponta többször is fogyasztasz a fenti italok valamelyikéből, akkor javaslom, hogy vagy a saját bögrédet tedd a gép kiadónyílásába (igen, vannak olyan italautomaták, ahol egy gombnyomással beállítható, hogy kérsz-e hozzá műanyagpoharat vagy sem). Ha ez nem megoldható, akkor vigyél magaddal egy napra elegendő védőitalt a kulacsodban. Itt említeném meg, hogy nagy divat lett a kapszulás kávéfőzők használata, azonban újrahasznosítás ide vagy oda, egy french press vagy egy kotyogós kávéfőzővel nem veszik fel a versenyt, ahol csak a zacc keletkezik, mint hulladék, de az is újrahasznosítható a cserepes növények földjébe keverve.

a95b9e7e096b1363162ad5db47b55f16

e92808f9c59e72fc07f5e8932a848c41

5. Konyhatündéreknek

A hagyományos zacskós vaníliás cukor helyett vanília és cukor. Egy nagy tárolóedényt öntsünk fel cukorra és tegyünk bele pár szál, félbevágott vaníliarudat. (A vaníliarudat többször felhasználhatjuk.) Pudingpor helyett használjunk kukoricakeményítőt a sűrítéshez, filteres tea helyett szálasat, amit egy teatojásba rakunk.

3c438a451b28c68cb761e7be7cd8f964

f4d63e58f72752cb61729e95bb450ebb

Ezek mind-mind kis lépések a hulladékmentesség irányába, de a siker azonnal érzékelhető, hiszen ezekkel az alternatívákkal rengeteget tehetünk környezetünk védelme érdekében.

Képek forrása: Google, Pinterest

Öt jó tanács a környezettudatosabb életért

A Földet nem birtokoljuk, munkások vagyunk rajta mindannyian. Az a feladatunk, hogy tovább műveljük, amit megörököltünk, fejlesszük, majd lehetőleg jobb állapotban adjuk tovább, mint amilyenben mi kaptuk. Szelektív hulladékgyűjtés, nejlon zacskó mellőzése, spórolás a vízzel… Ez nem minden! Tegyünk többet a bolygónkért ha azt akarjuk, hogy az unokáink is szívhassanak még friss levegőt.

  1. Redukáld a piperéket!

    Micellás víz, szemfesték lemosó, arckrém, testápoló, testvaj, sampon, tusfürdő, ajakír és így tovább… Mennyi felesleges kiadás és függőség! Mindannyian a természetességre törekszünk, ezért hajlamosak vagyunk bedőlni a jól hangzó reklámszövegeknek. A Krémmánián tudod ellenőrizni az összetevők listáját és a gyártók hazugságait. A boltban kapható krémek többsége a környezetre és így Rád is káros anyagokat tartalmaz, nem beszélve a csomagolásról amitől rendszeresen megválunk. Azonban ha jól belegondolsz, csak abban a termékben bízhatsz igazán, amit te magad készítesz el. Ha nincsen műszempillád vagy olyan problémád ami speciális ápolást igényel, elkészítheted az arctisztítódat kétharmad desztillált vízből, egyharmad olíva- és egy kis ricinus olaj keverékéből illetve a tonikodat rózsavízből. Az arctisztításhoz használt eldobható vattakorong helyett használhatsz moshatót is, melyet – ha megfelelően tisztán tartod – sokáig tudsz hasznosítani.

  2. Vásárolj piacon!

    Számtalan előnye van annak, ha termelőktől vagy piacokon vásárolsz. Például hiteles forrásból érdeklődhetsz az áruval kapcsolatban, valamint, ha kedvesen közeledsz sokat lealkudhatsz a teljes árból. Ráadásul itt fillérekért vásárolhatsz a szupermarketekhez képest.

  3. Vegyél újrahasznosítottat és/vagy temészeteset!

    Rengeteg divatmárkának – köztük például a H&M-nek is – van újrahasznosított anyagokból készült kollekciója. Ha mindenképpen fast fashiont vásárolsz, érdemes ezekbe a darabokba fektetni a pénzedet, amennyiben pedig varratod vagy magadnak gyártod ruháidat, organikus pamutból és bambuszból is vásárolhatsz hozzá anyagot. De nemcsak a ruhák és kiegészítők terén lehetsz öko: műanyag helyett szerezz be bambusz poharakat, melyeket mosogatógépbe is tehetsz. A jegyzetfüzeted, papírod is lehet újrahasznosított sőt, az interneten rendelhetsz olyan ceruzát, melyekbe különböző magok vannak elrejtve. Csak el kell ültetned miután elhasználtad!

  4. Használj fel mindent a konyhában!

    Mielőtt vásárolni indulsz nézd meg miket találsz meg otthon. A már meglévő hozzávalókból csodás dolgokat alkothatsz, ha használod a fantáziádat vagy egy kis kutatást végzel az interneten. A boltban csak azt vedd meg, ami nélkülözhetetlen az adott fogáshoz. Tervezd meg jó előre a heti menüt, hogy semmi se akarjon beleugrani a polcról a kosaradba. Az egészségednek is jót tesz ha idejében kitalálod, hogy mit eszel a következő napokban, hiszen kevesebb esély van arra, hogy elcsábulj a finomságokat látva.

  5. Egy kis plusz segítség

    A Zero Waste Home című blogot Bea Johnson, egy USA-ban élő francia nő vezeti. Ő és családja 2008 óta törekszik a minimális hulladéktermelésre. A zéró hulladék irányzat útmutató könyvét Te is megrendelheted az Amazonról. A Zöldboltból szinte bármit beszerezhetsz, amire a háztartásodba vagy magadnak szükséged van a kozmetikumoktól egészen a víztakarékos zuhanyfejig. A Tudatos Vásárló pedig segít megelőzni a pénztárca- és környezetromboló féktelen vásárlásokat.

    NB_TouchMotherEarth_ed-cf882d42
    Te is tegyél meg mindent azért, hogy az Anyaföldet úgy add tovább utódaidnak, ahogy te kaptad otthonodul.

    A képek forrása: Google