INSIGHT Útinapló: Alicante

Április végén néhány napra lehetőségem nyílt lecserélni a skót “tavaszt” (higgyétek el, az idézőjel nagyon is szükséges!) és a vizsgaidőszak előtti stresszt a spanyol tengerpartra. A nyaralás helyszínét egészen hasraütés-szerűen választottuk ki: még januárban a SkyScanneren – ami a korlátozott büdzsével utazni kívánók talán leghasznosabb eszköze – az Aberdeenből legolcsóbban bárhová, bármikor induló járatok között találtunk rá Alicantéra. Pár nap tervezgetés és Airbnb-böngészés után már le is foglaltuk az áprilisi utat, és izgatottan vártuk az indulást.

Utazás és szállás

A Ryanair rendszeresen indít járatokat Aberdeen-Alicante vonalon, így kicsit több, mint három órás repülés után meg is érkeztünk. Budapestről a Wizzairrel szintén csatlakozás nélkül, időponttól függően viszonylag kedvező árakon lehet eljutni ide. Mivel nekünk csak néhány napunk volt, nem hagytuk el a várost, de a nagyobb túrát tervezők akár egyenesen a reptérről eljuthatnak Spanyolország különböző pontjaira távolsági buszokkal.

Mi a reptérről busszal (a jegy 3.85 euró) indultunk a központba átvenni a szállásunk kulcsait. Életemben először foglaltam Airbnb-t, de biztos, hogy nem utoljára. Egy szuper kis stúdiólakást béreltünk a lehető legjobb környéken: Alicante óvárosában, a történelmi Barrio de Santa Cruz negyedben. Így mind a tengerparttól, a történelmi látványosságoktól, a helyiek által látogatott Mercado Centraltól és a nyüzsgő éttermek sorától csupán öt-tíz perc kellemes sétára voltunk. A loft maga igényesen berendezett, mindennel felszerelt és csendes volt, házigazdánk pedig az alsó szomszédunk volt így mindig fordulhattunk hozzá. A teljes lakás éjszakánként 27 euróért még a pénztárcánkat is megkímélte – ide még biztos, hogy visszamegyünk!

 

Evés, ivás

Nem lesz gondban senki, aki bárt vagy éttermet keres a városban. Szinte nincs olyan utca, ahol nyugodtan végigsétálhatnál anélkül, hogy megpróbálnának megszólítani és egy-egy helyre becsábítani. Így aztán nem is akarok konkrét éttermeket ajánlani, mi minden este máshol ettünk, de egyszer sem lőttünk mellé.

 

Mindenképp érdemes kipróbálni a tapast, ami valójában csak kis adagokban felszolgált előételt, csipegetni való falatokat jelent – minden étterem mást és mást kínál, de általában helyi sonkákat, kolbászt, halat, sajtokat, garnélarákot illetve kis szendvicskéket lehet találni a menükön. Megér egy misét a paella is, ami egy rizses egytálétel, általában zöldségekkel, hallal, csirkével vagy különböző tenger gyümölcseivel, ízlés szerint. A vacsora mellé pedig sangría dukál – ketten egy litert kellemesen el lehet iszogatni.

Látnivalók

Talán a szállásunk elhelyezkedése miatt, de ha csak kitettük a lábunkat a lakásból, úton-útfélen látnivalókba botlottunk. Ilyen például a tengerpart mellett futó sétány, az Explanada de España. A pálmafák övezte utat mintegy 6.5 millió márvány padlólap borítja, melyek hullámzó mintát adnak ki – nem csoda, hogy ez Spanyolország egyik legkedveltebb sétánya. A turisták jelenléte magától értetődő, ám a helyiek sem kerülik el: a nyugdíjasok sokszor órákra kiülnek a sétányon található padokra hogy nézzék a sétálgató embereket, illetve különböző kültéri események, spontán koncertek helyszíne is az Explanada.

ACS_0049

Ha már híres utcáknál tartunk, könnyen megeshet, hogy a céltalan kóborlás vagy étteremkeresés közben egy szürreális világba botlunk. Alicante egyik utcáját, a Calle San Francisco-t (Calle de Las Setas-nak is nevezik) ugyanis óriásira nőtt gombák díszítik. Ha itt jártok, a hatalmas gomba-házikók nem csak a kisebbeknek lesznek csábítóak, az utcában pedig jobbnál jobb szuvenírboltokba vagy tapas bárokba lehet betérni.

IMG_3299

A Benacantil-hegy tetejéről néz le a városra Alicante talán leghíresebb nevezetessége, a Castillo de Santa Bárbara (Szent Borbála vára). Autóval illetve pár euróért lifttel is megközelíthetjük a várkastélyt, de a kalandosabbak gyalog is nekivághatnak – laza tempóban körülbelül negyven perc – egy óra alatt fel lehet érni (ha nem téved el az ember, ugye, a felfelé utat keresve). A városra és a messze elhúzódó tengerpartra nyíló kilátás kárpótol az igencsak meredek lépcsőzésért. A vár egyébként belépő nélkül, ingyen látogatható, ez magába foglalja a várudvart, pár termet és a vár illetve Alicante történetét bemutató kiállításokat, de néhány euróért idegenvezetést is kapunk.

 

Érdemes még egy kicsit “eltévedni” az óváros legszebb negyedében, a Barrio de Santa Cruzban. Igazi mesebeli szűk utcák, gyönyörű, csempékkel díszített falak, rengeteg növény és a helyiek nyüzsgése jellemzi ezt a környéket. Minden pici részletet meg akar örökíteni az ember!

 

Az utolsó látványosság ami belefért a mi rövid utunkba a Mercado Central, azaz a helyi piac volt. Minden nap korán reggeltől délután kettőig üzemel a piac, ahol minden földi jót megtalál a vásárló. Hatalmas kupacokban árulták a garnélarákot, polipot, mindenféle tenger gyümölcsét, a legkülönbözőbb húsokat, hogy a helyi különlegességekről, sajtokról, süteményekről és friss gyümölcsökről már ne is beszéljek.

 

A brit szupermarketek után, ahol a bolt felét az előre csomagolt, mikrózós készételek teszik ki, és még a gyümölcsöt is megmosva, felszeletelve, evésre készen bezacskózva árulják, el lehet képzelni mennyire el voltam ájulva, amikor egy kiló epret kaptam mindössze másfél euróért (ráadásul papírba csomagolva). Ha tehetném, ezt az egész piacot egy az egyben (na jó, a polip nem kell) átköltöztetném Aberdeenbe, hogy mindig így vásárolhassak!

A mi szívünket ellopta ez a kis város (amiből rengeteg mindent nem is láttunk még!), úgyhogy nem is kérdés, hogy visszajövünk-e. A ti listátokra felkerült már Alicante?

 

Fotók: Sólyom Eszter / @solyomeszter

Reklámok

INSIGHT útinapló: Erdély (1. rész)

Egyetlen egy fix helyszín van minden évben, amikor a nyaralásunkat tervezgetjük: ez pedig nem más, mint Erdély. A vőlegényem családjának köszönhetően (akik erdélyiek) immáron negyedik alkalommal juthattam el Erdélybe, de évről évre egyre jobban hiányzik az ott élő emberek vendégszeretete, a lélegzetelállító környezetről nem is beszélve! Aki járt már Erdélyben, az tudja miről beszélek. Aki nem, az most kaphat egy kis ízelítőt belőle.

Manapság nagyon divatosak a mediterrán, vagy az extrémebb úticélok, pedig nem kell olyan nagyon messzire mennünk, ha egy kis testi-lelki feltöltődésre vágyunk. Íme néhány olyan helyszín javaslat, amit feltétlenül látnod kell, ha Erdélyben jársz!

„Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromba, Erdély,
messziről süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
s ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom…”

(Babits Mihály)

IMG_2957

Erdély földrajza

Erdély a mai Románia területén található, a Kárpát-medence keleti részén. Érdekesség, hogy maga az Erdély elnevezés ma már nem egy egységes tartományt jelöl, hanem 16 megye összességét. Hivatalos nyelve a román, de minél beljebb haladunk az országban, annál több magyar beszédet hallhatunk majd. Románián belül, a Belső-Erdély keleti részén található Székelyföldön él a legtöbb magyar. Erdély földrajzi adottságai lenyűgözőek! Itt húzódik a Keleti- és Déli-Kárpátok, az Erdélyi Középhegység, valamint a Radnai-havasok. A vulkáni utómőködésnek köszönhetően alakultak ki Erdélyben az úgynevezett borvízforrások, amelyek különféle gyógyhatású, ásványokban gazdag, a földből feltörő szénsavas vízforrások. Kristálytiszta és hűvös felfrissülést hoznak az ott élőknek, valamint az utazóknak egyaránt.

 

Transzfogarasi út

A Transzfogarasi út a Fogarasi-havasok (a Kárpátok legnagyobb tömegű kristályos hegysége) központi részén húzódik. Az 1970-es években építették katonai szállítási útvonalként, 90 km hosszú és több, mint 2000 méter magasságig vezet fel. Összesen 578 hídja és viaduktja, valamint 5 alagútja van. Annyi féle harsogó zöld, üde kékség, akkora mélységek és magasságok tárulnak ott elénk, hogy az eszünkkel alig vagyunk képesek befogadni a látottakat! A csúcsra érkezve csodálhatjuk meg a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszemét, a több, mint 46 négyzetméter felületű, és 11 méter mély Bilea-tavat. Ha Erdélyben járunk, ezt az utat mindenképp tegyük meg, mert páratlan vizuális élményben lehet részünk!

 

Gyilkos-tó

A legenda szerint élt valamikor egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken. Ahogy a szemük összevillant, megszerették egymást. Ám esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele a tanyájához. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét, régi mátkáját várta vissza. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szemben levő hegyoldalban legeltetett. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. Így lett a hegy halálából, az élet vize. Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza…

Gyönyörű ez a legenda, de a rideg valóság az, hogy ez a tó egy természetes torlasztó a Keleti-Kárpátokban, amely 1873-ban keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében. Emberi beavatkozás nélkül évente közel 5 cm hordalékkal töltődik fel, így a számítások szerint 2080-ra a Gyilkos-tó teljesen el fog tűnni. Így, amíg tehetjük, látogassuk meg ezt a gyöngyszemet, béreljünk egy csónakot a parton, és ha beletekintünk a vízbe, valóban láthatjuk az “elsüllyedt” fenyőerdőt.

 

Szent Anna-tó

“Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös–körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.”

(Jókai Mór)

A Szent Anna-tó egy krátertó egy kialudt vulkáni kráterben, Tusnádfürdőhöz közel. Főleg a csapadék táplálja. Nincs közvetlen lefolyása, a víz csak a földbe szivárog el és bukkan fel később források formájában a vulkán külső részén. Mivel semmilyen kapcsolatban nincs a helyi vízrajzi hálózattal, így néhány évtized múlva, előreláthatólag helyén nem marad más, csak egy láp.

 

Erdély egy olyan kincs, ami rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy ha ott vagy, akkor is otthon(osan) érzed magad.

Képek forrása: Csóka Szilvia

 

INSIGHT útinapló: Capri és az Amalfi-part

Még egy szűk hónapunk maradt a nyárból, sokan már túl is vannak a nyári szabadságon és pihenésen, s vigaszul a jövő évi nyaralást tervezgetik az idei képek felett nosztalgiázva. Én sem vagyok másképp, úgyhogy a spontán utazóknak és az akkurátusan mindent megtervezőknek egyaránt jó szívvel tudom ajánlani Olaszország egyik legszebb régióját.

Június közepén még az sem volt biztos, hogy mikor tudok szabadságra menni, így elég kapkodósan kellett döntenünk úgy, hogy halvány lila elképzelésünk nem volt arról, merre szeretnénk ezt a 2 hetet eltölteni. Amikor ennyire döntésképtelen valaki, akkor döntsön inkább más, ebben az esetben a sors/szerencse, ki minek nevezi, felírtunk 3-3 nagyvárost és régiót, ahova mindenképpen ellátogatnánk egyszer, majd pedig mint a zsákbamacskánál húztunk, így lett az első választás Nápoly. Budapestről a WizzAir járataival könnyen el is juthatunk oda, úgyhogy innen csak előkaptam a térképet és elkezdtem kutakodni, hogy milyen nyugodtabb, kevésbé városi tengerpartok vannak a közelben, ahol eltölthetnénk pár napot, így akadtam rá Sorrentora. A reptérről egyenesen megközelíthető busszal, igaz ezt a 30 km-t egy óra alatt tesszük meg, de a látvány mindenért kárpótol, na meg a 10 eurós ár is nyomós érv volt a 120 eurós taxival szemben.

Sorrento

Miért épp Sorrento? Hajóval minden turista látványosság elérhető, Capritól kezdve Ischián, Salernón át, az Amlafi-partig tényleg mindenhova eljuthatunk. Sorrento nagyon hangulatos, a városközpontban az ilyen helyeken megszokott pezsgő életet láthatjuk, jókat ehetünk-ihatunk, de erősen a külföldiekre épít ez a rész. Piano di Sorrento vagy Meta már kissé kiesőbb kerületek, vonattal 2 megállóval, nagyjából 5 perc alatt bejuthatunk a városba, míg gyalog ez nagyjából 4-5 km lenne. Egyszer érdemes besétálni legalább, a kilátás gyönyörű. Piano di Sorrentoban a Bagni Tina homokos strand vált a törzshelyünkké, számomra a bécsi árakhoz képest hihetetlenül jutányos áron fogyaszthattunk, de szerintem néhány balatoni strand áraival is vetekszik az 5 eurós Aperol Spritz, a kiszolgálásról nem is beszélve! A napágyakhoz tálcán érkezik a megrendelt ital, egy zacskó chips vagy egyéb rágcsálnivaló társaságában, a pincérünk nagyon kedves volt, a hangulat családias, érezhetően nem egy turista övezetben voltunk. Éttermek közül az abszolút legjobb Metában a Tavernetta Cinquantotto volt, a környezet, a kiszolgálás, az ételek és az ár-érték arány is kiváló volt.

Capri

Egy napos hajóutat választottunk, 12 fős motorcsónakkal indultunk Caprira, 4 óra szabadidőt kaptunk a szigeten, amit később körbe is jártunk és többször megálltunk a zsúfolt strandoktól távol pancsolni. Ha egy szóval kellene leírnom Caprit, akkor a meseszerű lenne talán a legtalálóbb jelző rá. A víz olyan kristálytiszta és türkiz, mint a fotókon, a monumentális sziklák komorságát a zöld kertek és csodálatos leanderek törik meg. A színes házacskák között tömött sorokban haladnak a turisták, de azért a sziget tetején, Anacapriban már kicsit szellősebb a helyzet. 25 euróért juthatunk fel ide taxival, ami 4 főnél már sokkal jobban megéri mint a busz, vagy a hosszas gyaloglás hegymenetben a 40 fokban. Innen egy libegővel juthatunk még feljebb, a kilátás páratlan. Ami a vendéglátást illeti, annak ellenére, hogy a külföldiekből élnek, elég gyengén muzsikált a szervíz az éttermekben, az pedig egyértelmű volt, hogy mindent aranyáron adnak. Caprira azoknak, akik pihenésre vágynak pontosan elég egy napot szánni, ha már ennyit utazunk bűn lenne kihagyni, de ez a szigetecske túlságosan zsúfolt ahhoz, hogy nyugodtan elnyúljunk a strandon, sőt, mivel annyian voltak ottlétünkkor, igazából a törölközőnket sem sikerült kiteríteni.

Amalfi-part

Itt több opció is játszik: hajós kirándulás, busszal bejárni a partot vagy pedig az autóbérlés. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, előre figyelmeztetek mindenkit, ha a Rentalcars oldalról foglal, a full protection csomag egy hatalmas kamu. Egyrészt drágább, mintha személyesen bemenne az ember a kölcsönzőbe és akkor megköti a biztosítást, másrészt ha valamilyen kár lesz az autóban, előbb nekünk kell kifizetni, majd pedig a biztosító rendezi velünk hónapok múlva a számlát. Ellentétben az Avis irodában 35 euróért ugyanezt (online 50 euró volt…) megkapjuk úgy, hogy akár a törött autó után sem kell semmit sem fizetnünk, ők rendezik egyből a biztosítóval. A tanulság megvolt, de szerencsére épen visszaadhattuk a kis autónkat, az olasz életérzéshez pedig nagyon passzolt a kis cabrio Fiat 500-asunk. Pechünkre a Vezúvnál erdőtűz volt érkezésünkkor, de addigra sajnos az Amalfi-parton is, teljes útlezárás, így Positanonal kellett egy kis kényszerpihenőt tartanunk – nem mintha gondot okozott volna. A szűk szerpentineket csak gyakorlott sofőröknek ajánlom, az olaszok közlekedési morálját pedig inkább nem taglalnám, náluk a KRESZ valami olyasmi lehet, mint nekem a kovalens kötés volt, ideig-óráig megjegyzi az ember, aztán jobb megfeledkezni róla. Előző este stílusosan a Napsütötte Toszkána című filmmel hangolódtunk a másnapi túrára, és bizony élőben még szebb és hangulatosabb volt Positano, mint ahogy képzeltük. Egyetlen hátránya a többi településsel szemben a már-már elviselhetetlen embertömeg, az árak pedig még Caprit is túlszárnyalják. Gyors fürdés után indultunk is tovább, a füst miatt Furore fjordja kimaradt sajnos, de innen meg sem álltunk Ravelloig. A kilátás pazar, de persze szerencsénkre a másik oldal is égett, de ez már csak egy kis apró füstnek tűnt a másikhoz képest. Szűk utcák, kerámia hegyek, gyönyörű kis kertek, talán az egyik legromantikusabb része az Amalfi-partnak. Ezután Amalfi következett, majd pedig egy igazi kis gyöngyszem: Atrani. Pici, emberi, otthonos, a nagy nyüzsgés után igazi felüdülés volt. Hazafelé a kivilágított part is fantasztikus élmény, egyes pontjain még legnyűgözőbb látványt nyújtott, mint nappal.

Ha időben foglalunk szállást és repülőjegyet, nagyon jutányos áron eljuthatunk ezekre az álomszép helyekre. Tökéletes azoknak, akik imádnak túrázni és barangolni, de a parton lustálkodók is válogathatnak a szebbnél szebb strandok között. A tömegközlekedés mindenhol elég zsúfolt, arra külön készülni kell, de amikor célba érünk, már minden nyűgöt felejtetni fog velünk a környezet. A limoncellot bűn lenne kihagyni, a strandon alkudni kötelező és a pizzát legalább pár napra cseréljük le a tenger gyümölcseire, nem fogunk csalódni! Viszont most Nápoly felé vesszük az irányt, a következő cikkben a gasztronómiáról is alaposabban beszámolok, mert bizony lenne bőven miről 🙂

A képek forrása: Pavelcze Kata

2 hét, egy bőrönd – mit hagyunk ismét otthon?

Minden nő nagy dilemmája, hogy mit vegyen fel – nemcsak a nyaralás alkalmával, hanem úgy általában mindig. Ez a helyzet csak fokozódik, ha tudjuk, hogy nem ugorhatunk haza egy pulcsiért, a végén pedig három kabáttal és két csizmával indulunk el nyaralni, csak éppen a bugyikat felejtjük otthon…

Először is olyan nincs, hogy túl nagy bőrönd. A világon szerintem nincs olyan nő, aki ne lenne képes egy bármilyen méretű táskát teljesen megpakolni, arról nem is beszélve, hogy egy 4 napos városlátogatás is elég hozzá, hogy az XL-es méretű koffer komplett tartalmát magára is aggassa, legyen bármilyen az időjárás.

A bőrönd

A legideálisabb a négykerekű, válaszfalas verzió, így legalább esélyt adunk neki, hogy viszonylag rendezetten tároljunk a dolgainkat. Az egyik részbe mehet a szandál, a tornacipő, sportcipő, esetleg egy magasabb cipő ha vacsorázni mennénk, a strandpapucs, persze abból is kettő, hogy minden bikinihez legyen színben illő darab, aztán a strandtáska (táskák…), egy válltáska ha bulira kerül sor, egy másik városnézéshez és igen, meg is telt a bőrönd. De ez a cikk ugye nem arról szól (elvileg), hogy csupa negatív példát hozzak… Ha tudjuk, hogy nem megyünk túrázni, felesleges sportcipőt eltennünk, biztonság ide vagy oda. Egy csinosabb szandál az esti parti sétához tökéletesen elég, emellett pontosan egy, semleges strandpapucs is elegendő, hiszen a kutya nem fogja azt nézni a ragyogó napsütésben, hogy hány árnyalatot viselünk, mindenki örül, ha nem folyik ki a szeme a nagy tükröződésben. Szóval a helyes arány egy csinos szandál, egy papucs és biztonsági játékosoknak egy slip on – ha ennél több kell, legalább lesz okod a vásárlásra.

Doboz a dobozban

Vagy inkább használj neszesszert, zacskókat és mindenféle eszközt, amivel különválogathatod a csomagod tartalmát. Farmer dzseki mellett legyen nálad egy farmer is, egy nyári pulcsi és kész is, nagyobb méretű ruhadarabokra felesleges ennél több helyet pazarolni. Szép dolog természetesen a listaírás, csak éppen az ember ilyenkor (én mindenképpen) hajlamos túlgondolni, hogy mire lesz valójában szüksége és indulás előtt egy nappal inkább úgy fest, hogy költözni készülünk, mintsem nyaralni… Melltartó és bikini külön tartóba kerüljön, életet menthet, amikor össze van nyomorgatva a rengeteg ruha, de a kosár és a szivacs így is tökéletes épségben megmarad. Ha már említettem a pipere cuccokat, miért is viszünk sampont és tusfürdőt is magunkkal? Még utazó méretben hagyján, de a rendes flakonos termékek csak plusz súlyt és veszélyfaktort jelentenek, csak egyszer folyjon ki az a napozás utáni hajbalzsam a táskádba… Drogéria pedig már mindenhol van manapság.

 

 

Must have

Bugyi, zokni, gyógyszerek, iratok, kulcsok, kártyák. Főleg az utóbbiak nélkül megáll az élet, minden más pótolható. A biztonság kedvéért nyomtass ki minden foglalást kétszer, fénymásold le az irataidat és szerezz be egy térképet is, hiszen az elektromos kütyük nagyon hamar lemerülnek és a semmi közepén ez elég kellemetlen tud lenni. Apropó elektronika, a napelemes power bank lesz a legjobb barátod, miközben sütkérezel fel is tölti magát, így nem kell aggódnod, amikor elkezd merülni a telefonod.

Jó mindenre felkészülni, pedig ez igazából egy lehetetlen feladat. Szerintem az egész készülődést más oldalról kell megfogni, még pedig mi az, amit nélkülözni tudok? (Főleg mikor ott is beszerezhetem, ha nagyon hiányzik.) Kismillió érvet tudunk felhozni, hogy miért kell ez is meg az is, úgyhogy inkább azt nézzük, miket tudunk elhagyni anélkül, hogy esetleg mégis a hiányuk az adott pillanatban rettenetes problémát okozna. A súlyt pedig soha ne centizzük ki, hiszen mi lesz még visszafelé, ha a sok szuvenír is bekerül a bőröndbe…

db87c965356a8b4766f07a5e25fb52bf

A képek forrása: Pinterest